Van a nagykép

Addig oké, hogy legyártja a Pfizer szépen a dolgot, beadják, bejut a sejtekbe, ott a hekkelt kód legyártatja, és kilöketi a tüskéket. De mi a fene az az endocitózis rész? (Mármint oké, hogy mit jelent, de miért? És hogy lesz ebből felszíni MHC jelző!?)

Franco A. német katona, aki menekültnek adta ki magát, persze mindeközben kiderül, hogy gyanúsan sok lőszerrel és a nagypapa (tényleg!) Mein Kampf kópiájával a pincében készült valamire (2019-es DW cikk)

Jó a cikk, de a lényeg persze a kérdés, hogy oké, de mi legyen az ilyen emberekkel. Kérdőjel és síri csend. Még a padló se szomszéd gyerek is abbahagyja a rohangálást, az utca zaját is elnyomja a kérdés súlya.

Vannak a jól ismert disztópikus ellenpéldák. (Equilibrium, Minority Report, Westworld 3. évada)

Meg vannak a történelmi ellenpéldák. (Németország, Olaszország. USA régen és most.)

Star Wars - How Fascism Begins | Renegade Cut

CHRYSALIS egy SciFi hangoskönyv. Nem mondom meg, hogy hogy kapcsolódik a témához.

Kellemesen be lehet azért kirándulni egy üveg szárazfehér és barátok társaságában a reptér feletti dombon a padnál.

Felfúrtunk a falra két képet.

Esztu díszített fát. Nem is tudtam, hogy van ilyen, hogy cukorsüvegfenyő. De van. Menő. Valahonnan Kőbányáról hozta.

Ejj, kicsit úgy érzem magam, mint a Névtelen Tibi a Hetedikben, hogy mindegy, csak írjak. Teljes téboly. Persze lehet az az igazán problémás, aki 2020-at egy szisszenés nélkül tolta végig.

Kompenzációként vettem albumokat bandcampen. Van ez a 2006-os "On the Great Alkali Plains", és ezt el tudom hallgatni órákig. Egy norvég csávó gitározgatta össze, szuper nyugis, nagyon ajánlós. És minden-rosszban-jó alapon lett egy karantén albuma is ISOLATION néven. Na ez méééég nyugisabb.

Szakértő szakértés következik. Ízlésről vitatkozás is. Már-már egy igazi faux pas is kisülhet belőle.

Szóval ahogy jó néha meghallgatni egy régi Dire Straits számot, úgy igazából nincs semmi gond a Bastille-al se. Aztán persze lehet sírni, hogy elvitte a konzumkultúra az érdekes "indie"-t. De a Bastille sose volt indie. Plusz az indie mindig is szar volt. Belehallgattam ebbe a nívóként mutogatott "The Wedding Presents" valamibe, de hát ez nekem nagyon mulatós alter. Kb. ilyen gagyi ska. Punknak unalmas és túl zenei. (Jut eszembe, ezt három részes dokut a magyar korai punkról muszáj nézegetni. Második és harmadik rész.)

A tegnap csak úgy bedobott Death of Melody videó ide is releváns. Valamikor elindult ez a szuper-catchy sound design"+ vokál téma. Pl. nekem a Macklemore Can't Hold Us-ból a tapsolás nagyon megmaradt. (Ryan Lewis a producer. Mi az a producer? Aki a zenét csinálja, de nem zenész. Mint azok a DJ-k, akiknek vannak saját számaik. Mint ahogy egy klasszikus zeneszerző azért elklimpírozik bármin, ami kicsit is zong vagy ora, de igazából nem azért szeretjük.)

Lehet mondani, hogy ez az egész azért van, mert ... mert mindenkinél ott a kezében az Internet, és mindenki rohan, és a metrón a zajban ezt lehet csak élvezni. De ... igaz ez? Mármint ha a Billboard jú-esz csártjai alapján gondolkodunk, akkor ott mindenki kocsiban ül, és alig van metró.

Persze szerintem egyszerűen ez csak egy trend. Ahogy a "boyband" / "girlgroup" trend végigszántott a 90es évek végén, úgy most épp ez a pop.

Főleg azért érdekes ez a téma, mert számszakilag ott (az USA-ban) a hip-hop (rap!) viszi a piac nagyobbik részét (21%, míg a pop csak 20% - forráska).

Tehát nem lenne teljesen elképzelhetetlenül melgepő, ha mondjuk a pop egyszerűen hiphopponája magát.

Persze azt is írják, hogy a hip-hop főleg a fiatalok drogja. Oké, de akkor ki hallgat Bastille-t? Hát "ezek". Ja izé. Mi lleniálok. És az idősebb generációk körében kevésbé népszerű.

Szóval simán lehet, hogy ahogy jött, úgy megy.

Addig is, tessék megőrülni a négy fal között, van élet az unalmas életen túl is. (Phuture Doom - Epoch, Jonathan bácsi vokáljával a Korn - Blame-ből, ha jól sejtem.) Persze ha már kicsit tényleg sok a bezártság, akkor irány az erdőbe be, legalábbis fejben. Úgyis ott dől el minden. Hát hol máshol, az űrben? Ahol csak semmi van. (Meg minden.)

Ja és még a Dürert is bezárják. A szemetek.

Jó igen, erre megint csak azt tudom mondani, hogy teljes tátottszájú pikacsu lennék, ha azon meglepődnék, hogy eladják a telket és ingatlant, amiben működök, mert egy hangos kocsma (olcsó próbatermekkel) nem termel annyit, mint egy geci puccos hotel (kurvadrága konferenciatermekkel).

Ahogy "megszüntették" a közvágóhídnál az R33-at, mert egy lakópark többet hoz. Hát mik vannak.

Mármint én adom, hogy az igazi művészet a zugokban bújik meg. A sokdimenziós kereslet-kínálat rézsiüben kihasználja a piaci dinamika hatékonytalanságait. De talán értelmiségként ezt vágni illene.

--

Ja, igazi friss ropogós indi (fogalmam sincs, hogy igazából indi-e): a fiúk Gánton gitároznak.

PUPARIA [ Radiohead ]

The Darkest Odyssey [ coub - forest swords - egy nyomasztó képzeletbeli Athén - crow - de persze hasonlít arra az ikonikus hong kongi Yik Cheong épületre, ami elárasztotta egy időben a netet; meg persze a teaser végén a fekete gömb ugye full Akira - valahol van egy ilyen poszterem, egy időben a WC-ben az ajtóra raktam, de most már nincs ]

Persze azóta költöztem, de vissza is. Komplikált kicsit.

Majdnem megvettem a Cyberpunk 2077-et, mert hát mégis. De persze mégse, mert igazából elbaszták. Mintha fogták volna az összes popkult refit, és bekúrták volna a Adobe nagy Creative CGI Kollázs Készítőbe. Persze vannak benne jó dolgok. [ coub betty - tök érdekes, hogy van magyar, francia, német és héber wikilapja a Tannhäuser kapunak, de angol nincs ]

Sokan kérdezték, hogy milyen ADHD-val élni. [ Igazából senki se kérdezte, de ilyen. ]

Szóval jó ez a coub, mindig talál rajta az ember valami kis csiszolatlan gyémántot, új zenéket, meg persze biztosra lehet venni, hogy nem sokat kell görgetni új-de-mégis-pont-ugyan-olyan csöcsökért. (Nagyon mennek ezek a sorozatgyártott koreai plasztik picsák. Ez nem panaszkodás. Sőt! Persze lehet, hogy nem teljesen polkorrekt. De a mikroaggreszió-elméletet hagyjuk máskorra, még ha amúgy triviálisan közel is áll a játékelmélethez.)

De mégis az a hátránya, hogy pár perc után annyi "hook"-ot hallott az ember (a népszerű zenék népszerű részét, amiről beugrik a dal, szóval maga a dallam -- erről jut eszembe - The Death of Melody). Hogy túl sokat. Annyi féle stílust, és számot, előadót, és mindenfélét érint a kedves hallgató, hogy utána bármi jön, az valahogy egyszerre persze tök jó, de egyből kell a következő, ami még jobb. Ami más. Ami ütősebb, de menőbb is, de dallamosabb, de mégse ez, mert ezt már ismerem. Uh.

Sose bírtam a gyors kapcsolgatást a TV csatornák között. (Amikor régen még voltak TV csatornák, és nem csak Netflix.) De most pont ezt adja a coub. Egy ideig jó, amíg ott az audio-vizuális szinergia, de aztán a videó része ellaposodik (igen, még a mellek is! mármint nem úgy. jajmár.) és akkor marad egy zene, amit ráadásul épp 32 másik félbehagyott szám után in medias res küldenek az agyunkba.

--

Ennyit erről. Mármint persze lehetne ezt ctrl-c ctlr-v majd ctrl-f ... és átírni a coubot instára. Persze az annyiban szörnyűbb, hogy főleg csak szar képek vannak és bosszantó kommentek. (A coubnak amúgy előnye is meg hátránya is, hogy nincsenek kommentek. Néha jól jönne - levadászni zenéket, de .. shazam!)

--

Ha már szoc. média kritika, akkor közlöm, hogy elfogyott a YouTube is. Mármint nem úgy, de azt hiszem mint játék, eléggé kipörgettem. Persze jönnek időnként új videók, de feltűnik már az ismétlődés. Szájensz jútúber, és akkor persze csinálnak valami fancy videót/kísérletet/vizuált valami ismeretterjesztő világokosságot. De nem túl mélyen. Kicsit unom a hetvenkettedik általános relativitáselmélet görbülő-téridő nincs-is-gravitáció videókat, mivel igazából nem egymásra építenek, nem adnak hozzá a témához.

Persze vannak itt is kis ékszerdobozok. Pl. ha eleget néztek ilyen rakétázós videókat, idővel azon kapjátok magatokat, hogy este 11kor élő adásban nézitek, ahogy dél Texasban nő a fű, egy nagy víztorony van a képen. (Pl. a LabPadre stream tényleg ennyi. Nem dumál rajta senki.) Persze a végén a víztorony felszáll, aztán egy évvel később egyszer csak egy másik is. És mindenki tapsol, meg egy szemüveges srác 20XXXL-lel túlméretezett narancssárga szkafanderben mondogatja, hogy full-flow staged combustion engine. És mindenki örül, pedig épp most robban fel a víztorony leszálláskor. Történelem íródik minden pillanatban.

Persze az kurvavicces, hogy minden történelmi az USA-ban. (Valószínűleg máshol is, de nyilván a kulturális felülreprezentáltságuk okán nem ez tűnik fel. Főleg az én kis napi szellemi betevőmben, ahol azért kevés más van, mert minek. Leszámíva a skandináv krimiket, meg ilyen egyéb kliséket, mint egy-egy jó animut!)

Mármint ugye pár száz éves ott bármi, amire bármennyire is rá lehet íni, hogy Made in USA. Oké, ez önmagában még nem akkora szempont, hisz' attól még tényleg találnak fel ott dolgokat, meg történnek kolosszális hűhák, de az, hogy lett egy újabb rakéta, meg újra ment ember az űrbe onnan. Hát jó. Tök fontos a hatékony, olcsó fellövési kapacitás kiépítése, de egyrészt még kurva messze vagyunk bármitől - pl. attól, hogy tényleg legyen a világ segglyukán is rendes internet, amit majd a StarLink és társai elhoznak - meg attól, hogy legyen végre valami értékelhető űrgazdaság. Egyelőre csak befektetés van, meg K+F. Meg egyenruhás űrbohócok. (Elkezdtem nézni a Steve Carelleset, de. Amennyire jól indult az első 1-2 jelenettel, annyira azonnnnnal fogyott el a lendület a hot-dog pultos jelenetnél. Ami ha jól számolom, akkor a 3. lehetett, ahol egy vérbuta cringe gagre futotta. Pedig az évek során ... szóval, szerintem ez a Between two Ferns rész zseniális.)