csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2008-09-29
nincs kategoria
Nyah. Kicsit kései, de még talán nem pórul járt ébredező tekintetem foglalatja egész nap könnyez. Életem sószsákját szenvedő derekam, BKV-ra kárhoztatott flexor hallucis longus-om, s értetlenkedéssel töltött tökfejem, mind fáj picit. Persze kísértetiesen rémlik valami Programozó Avató esemény emléke, mikor is a naptárra tekintettem szombat reggel még hajnali 10 előtt. Aztán már hip-hop és otthon is voltam, vasárnap délután 5-kor. Érdekes módon az eskü szövegéből idén sem sok került fel a koponyám belsőbb felére barlangrajz formájában, de ennek az okát firtassa inkább más :)

Ezekmellett jó volt a pénteki Zagar koncert, még szotyira is kértünk pénzt. Élőben jobbak, habár még úgy is elég messze estek mindenféle élvezhetőségi fától, cserjétől, bozóttól. Ellenben közel a szarhoz. :)

Most pedig flex. Mer' lexikális elemzőt írni az jó. (Nem.)
2008-09-23
Lájf
Kedd van. Már megint. Még mindig. Holnap is, tegnap is, azelőtt is.

Van pár TODO fájlom a gépemen, a Notepad++-ban nyitvahagytam őket, így állandóan elérhetőek. Persze szintén lelombozó, hogy a TODO nem csökken, és elhanyagolhatóa azoknak az elemeknek a száma, amiket azért pipálhattam ki, mert überfaszán megoldottam, legtöbbjük csak úgy megtörtént. Még amihez közöm is volt, azokat is közel nulla százalékos hatékonyságra pontoztnám. Ha pontoznám.

Billentyűzet. Mármint kell vennem egy újat. :C Vagy legalább elkajtatni a Logitech szervízig. [mellékszál, ne vegyetek SILVER LINE billentyűzetet, csak backup eszköznek] Zavarbaejtően faszvagyok, hisz' még ez a geciszar (figyeloda! hatalmas eufemizmus ez, mert ez a silverline izé már-már le- és körülírhatatlanul rossz) silver-line csoda sem képes rávenni például arra, hogy cselekdjek billentyűzet fronton.

Mi az akarat? Akaraterő? Mitől függ, hogy képessé válok-e valaha is betartani és/vagy megvalósítani az alvásra vonatkozó elképzeléseimet? (Lásd; amint hazaérek a kocsmából fogatmosok és lefekszem.)

Ha luddita lennék és szétverném a gépem (oh noes!) akkor nem ülnék ide sörözés után. Akkor elmennék fogatmosni. Akkor elmennék aludni 23.42-kor, vagy hamarabb.

Akkor valószínűleg minden máshogy alakulna. Minden egyes kibaszott nap.

Minden egyes kibaszott nap azkéne, hogy jönne a Manó (a valószínűségi manó, aki húzza a lottót, akit lehet okolni, hogy épp lekésted a buszt, aki épp elédszarja a mozgólépcsőn a metróban a dagadékot, akitől nem férsz el, a köcsög manó, aki miatt épp úgy alakult, hogy reggel 8-tól van holnap ValSzám előadásom, meg ilyenek..), és jól felpofozna (nem fel, hanem le, de mellékes), ha nem megyek aludni.

Azkéne.

Miniamp mostantól feltöltési időpont alapján rendez. A zene csodálatos, örüljetek neki. Nézzetek TED előadásokat, lenyűgözőek. Higgyetek egy jobb korban, küldjétek a Manót, élvezzétek az életet. Igyatok kevesebb sört. (Van 1 kakukktojás. Vagy nincs.)
783 SG-1
2008-09-16
nincs kategoria
A kedd kapja be, az összes. Az alvás is.

Megnéztem az SG-1 10. évadjának hátralevő 10 részét, amiket még nem láttam. Voltak köztük jó részek, az utolsó nekem különösen tetszett. Különösen.

Most pedig remélem van új House.
2008-09-16
Lájf
Ez csak egy átlagos kedd volt. Felkeltem, megküzdöttem az alvás utórezgéseivel. Szar, hogy minden reggel úgy kell kivakarnom magamat az ágyból, csákánnyal meg TNT-vel. Kihagytam a Fordítóprogramok előadást. Sebaj, minden fent van neten, PDF diák, jó hír. Fordítóprogramok gyakorlat. Flex. LL(1) nyelv. Szintaktikai elemzők.

Operációkutatás gyakorlat. Lineáris programozás. Mohó algoritmus.

Ezen a kedden is több Wikipedia szócikk született, mint amennyivel többet épp elolvastál.

Ellenben vettem könyveket. Lehúzás, de drága a papír és a nyomtatás. Bookline-ból hívtak, rendesek voltak, és még egy kis kedvezményt is adtak a Black Manra, mert - számomra - alig észrevehetően meggyűrődött az egyik sarka egy kicsit. Eredetileg csak az új Iain M. Bank könyvet akartam, a Mattert, de nem tudtam ellenállni a három Richard Morgan könyvnek, amiket még nem olvastam. Plusz, ha már ott voltam, találtam egy ötödiket is. Nem, meg se említem, hogy milyen műfajú az, statisztikailag úgyis tudja mindenki, hogy sci-fi. Nyilván az :P

0.22 van most. 7.30-kor ébresztő, fel! Hát, addig kihasználunk minden értékes percet, hogy defragoljunk.

Nem mellékesen totális rendet raktam a szobámban, szépen lefűztem az idei egyetemes papírjaimat (eddigi másfél hét termését :P), rendeltem amazonról akkutöltőt, befizettem pár közüzemi számlát, ettem, rádugtam az mp3 lejátszómat a töltőre. Tipikus kedd.

Lesz új Dr. House hajnalban, ideje.

...

Viszont az egészet összeadva is csak a reggeli szarra emlékszem. A fáradt-levert-haggyábékén érzésre. És ez így volt az elmúlt napokban, az összes nap, mind kedd volt. Félő, hogy a holnap is az lesz.
2008-09-14
Játék
Tyrian 2000.

Pushover.


Az első az a jól ismert (?) WarBlade ős-ős-ük-szép-apja. De sokkal tökösebb és odabasz (tm)-ebb. Mer' egyrészt van benne 2 játékos mód (cooperatív, 1 gépen, instant +fav) másrészt meg sok-sok fegyver, mindent szétlőhetsz. Jah, és nem 1 élettel kell végigzsonglőrködnöd az egészet, hanem rendesen van pajzsod & páncélod (mármint az űr-harci-repcsidnek) és FUN. (Wikipédia)

A második, pedig egy fantasztikusan ötletes logikai játék [remakeje]. Egy rakás sima és pár speciális dominót kell eldöntenünk úgy, hogy egy adott speckó lapka dőljön el utoljára. Platformokon, létrákon kell fel-s-le cipelni pár dominót, beállítani a sorrendet, majd lökni. Időre, ha kemények vagyunk :) (kép)


Kicsit a Spore-ról is, ha már játszunk.

Ugye van az alapötlet. Evolúciós játék, építsünk egy fajt, aztán vigyük a dolgokat nagypályára, cél a galaxis. Első stádium, nyúljuk le a Flow játékot, mer' az király. Aztán egy kicsit ovizzunk. (Amúgy normálon nem volt nehéz, inkább bosszantó, lévén vagy megtudtál barátkozni egy lénnyel, vagy nem, és fasz-módon nem rajtad múlt, hanem a képességeken, amiket összevásároltál. Mármint, aki elrontja, hogy mit kell nyomni a maximum 4 közül.. hát izé .. neki ott az easy fokozat :|)

Második fokozat, még tök mókás, 1 órára jó poén, aztán jön a törzsi szint. Ami szintén bosszantó. Mert itt is totál lineáris az egész játékmenet. Lehetünk militaristák és akkor DZSIHÁD vagy lehetünk barátkozósak, és akkor korrupció, mer' egy kosárral megvesztegetjük az ellenséges törzset és csá. Megint sikerült egy jó ötletet (lásd, Populous) elbaszni. Mellékesen lehet/kell benne építkezni, de van benne kb. 3-3 épület, katonai ill. barátkozós, szal így .. pff.

Ha sikerült mindnekit legyakni és/vagy megbarátkoztatni (zenélni kell, 3 féle hangszer van, nyomni kell, amelyiknek az ikonját látod a gondolatbubijukban, pff..), akkor mehetsz a civilizációs stádiumba. Csinálsz egy várost, lesznek járműveid (gyk. tank, repülő, hajó). Itt a játék felveszi a klasszikus szar-RTS vonalat, mert..

.. mert ugye ahhoz, hogy legyenek járműveink, nyersanyag (pénz) kell. Ahhoz, hogy legyen nyersanyagunk, kell kitermelő állomás, amik ugye elég erősen összefüggnek a területtel. Ergó, minnél nagyobb terület van az ellenőrzésünk alatt, annál több pénzhez jutunk, tehát annál esélyesebb, hogy felül tudunk kerekedni a többi - konkurrens - népcsoporttal szemben.

... de ennél a pontnál ki is merülnek a stratégiai lehetőségeink. Van 3 opciónk, amiből egyet a törzsi előéletünk alapján már tálcán is kapunk az orcánkba.. szal. Szal, az van, hogy lehetünk erőszakkal-barátkozósak (vallásos/religious), lehetünk ilyen kapitalista-gecik (economic), akik meg tudják venni a városokat, bizonyos idejű jópofizás (kereskedés) után. Meg persze lehetünk jóarcok, gépágyúval meg rakétavetővel (mondjam, vagy mutassam, hogy MILITARY).

... és ugye ez 3 különböző lehetőségnek látszik, de nem. Mert' ha bantunigger korunkban mindenkit szarrálapítottunk, akkor mehetünk tankozni, ha meg mindenkit hipnotizáltunk a 3 szólamú muzsikánkkal, akkor mehetünk tovább fanatizálni/harekrisnázni. Persze a vallásos hippiautó is lövöldözik, meg a tank is. És egymást is lelövik és semmi különbség. Kapitalistának meg születni kell, nem lehet csak úgy abba átmenni (vagyhát, talán, ha mindenkit lefizettünk - amikor épp a Teli Tárca Törzs voltunk - a nagybanin csencselt lédúsnak tűnő cuccainkkal).

.. lépjünk is át ezen. Űrkorszak. A játék legkidolgozottabb része, lévén ez a végjáték, itt töltjük majd a legtöbb időt. Ellenben a legbosszantóbb, leginkább legfelbasz-de-nagyon része is. Van egy hajónk, lehet fejlesztgetni. Megmondom miből, pénzből. Lehet kolonizálni, meg ilyenek, megmondom miből, pénzből. Lehet terraformálni. Nem, nem mondom meg miből. (Pénzből.)

.. tehát ott a széles és csendes galaxis, amiben mi felverjük a ricsajt, találkozunk más népekkel, akik átjönnek és jól fejbe***** minket, amitől pont annyit látunk, mit előtte [csillagokat, sokat, hehe], csak kezd belubrikálódni az ánuszgyűrűnk és készséges EA supportosok már készítik is a puNpát. Mer' menthetetlenül fel fog csúszni. Pont.

.. van 1 bolygónk, első kapcsolatteremtés, békés faj, csinálunk pár missziót, tök vicces és hasonlók. Találkozunk még egy fajjal, azzal is lepacsizunk, kicsit persze már unalmasnak hat ugyan az a küldetés, csak más bolygó/csillagrandszer névvel, de belefér. Jön egy kicsit durcibb nép, támadás, üsd vágd. Hú, de jó, izgalom, ilyenek. Levered, minden oké. Visszafoglalod, örülsz. Ekkor sír az egyik szövetségesed, hogy valami katasztrófa van az egyik bolygóján, mentsed meg, jól. Megmented, örülsz. Megint megtámadnak, megint visszafoglalod/visszavered. Örülsz, kevésbé.

... rangban előrehaladsz egy kicsit, felfedezel mondjuk 15 naprendszert (odamész és bezoomolsz, annyi elég), meg csinálsz pár küldetést, stb.. és mondjuk Admirális leszel. Elérhetővé válik pár új fegyver, meg kacat. Jajdejó! (Örülsz.) Meglátod az árukat. (Nem örülsz.) Oké, akkor pénzt kell szerezni.

... akkor elkezdesz kereskedni, rájössz, hogy egyszerűen a kék-levles (kék fűszert) termelő bolygódon felvásárolod 0 [nulla] kreditért a kék fűszert és elviszed a sárga-leveles (sárga fűszert) termelő bolygódra és eladod jóáron, majd eljátszod ugyan ezt visszafele. Persze lassan tudsz sok pénzre szert tenni, mert állandóan ..

.. MEGTÁMADNAK. Sírnak, hogy jaj! Katasztrófa. Megtámadnak. Katasztrófa! Kalózok. UFÓk. Jaj!

Most ott tartok, hogy gecihíres vagyok a galaxisban (The Great), és nekem kell mindenkit megmentenem, az összes bolygómat pesztrálnom kell, képtelenség összeszedni milliókat, amennyiért meglehetne venni a kereskedelemmel megbarátkoztatott bolygókat (mint az előző szakaszban a kapitalistákkal a városokat), ha megtámadnak, akkor szintén opció, hogy fizetek, ha van pénzem (nincs), de néha elég az is, hogy mellélősz egy küldetésen és máris háború.

Úgy gondolom, hogy a Spore, mint játék egy fantasztikus ötlet fröccsöntött olcsóműanyag implementációja a jól megszokott gusztustalanul hatékony marketinggel. Köszönjük Electronic Arts.
2008-09-13
nincs kategoria
Nagy kitekintés, kis befordulás. A Kispadon a fotós téma kapcsán merült fel bennem, hogy mégis, miért is van immár több giga fénykép a gépemen? Mit jelentenek? Milyen céllal hagyom meg őket?

Úgy hiszem, hogy a képek is, ahogy ez a "napló" segítenek a fél-tökéletes emberi emlékezőmechanizmusnak. Mankók lennének, de sokkal inkább világítótornyok a merengés sötét tengerén. Mikor megnyitom a képek könyvtárat, elkezdenek beszivárogni az emlékek, ahogy átfutom a mappákat, peregnek az események. Rengeteg teljesen felesleges kép, amikről mégis úgy vélekedek, hogy elférnek, hátha egyszer ..

A gond a képek felhalmozásával, hogy nem lehet tudni, melyik lesz majd értékes. Lehet, hogy egy képről most azt mondod, hogy hát, semmi extra, unalmas, de sok év múlva ... (úgyse veszed elő, haha).

Ballagás, buli, esküvő, kirándulás, grillparty, random sörözés, lementél a partra X-el és kattintgattál párat...

Eredetileg úgy voltam vele, hogy valami totál szentimentálisat karcolnék ide, de aztán annyira elmerültem a rosszul elnevezett könyvtárak kijavításában, hogy végül nem lett belőle semmi :)

Később meg megnéztem a WallE-t. Ami pedig az egyik legaranyosabb, legérdekesebb film, amit mostanság láttam.

Aranyos, mert Pixar mese. Érdekes, mert nem csak mese. Propaganda. A Földről, az emberekről.

Épp a Stargate The Ark of Truth filmet nézem, aminek a leglején van egy érdekes beszélgetés, egy vita, egy döntés.

2008-09-08
nincs kategoria
Szegény párák. Pedig a súlyukból és a masszív tokból arra gondolna az ember, hogy bírják a tempót, aztán mégse. Ma kiadta utolsó bitjeit kettő vinkeszter is. Egy régi 5400 rpm-es 80 gigás maxtor, meg van egy 120-as Seagate (talán 7200-es, de nem vagyok benne biztos), amiről már nem akaródzik bebútolni a windóz.

Kellemetlen, az egész "amortizáció". Azt is hinné az ember, hogy ha megvesz valamit, akkor az a valami már megvan. Ha jön az apokalipszis, akkor sem érheti gond, mert legalább van egy gépe, még pár évad sorozattal. De nem, mert a törékeny jószágokat egy kisebb front is megviseli. (Már-már biztos vagyok benne, hogy frontérzékeny a környék összes IT-s ketyeréje. A routertől kezdve a pendrájvig, minden.)

Az mondjuk kicsit se bosszant, hogy felkapartam egy Ubuntu 7.10-et, majd ráerőszakoltam a 8.10-es alfa ápdétet nagy sikerrel, mindezt persze feleslegesen. Viszont megint tanultam pár jó-ha-tudod apt-get litániát (ciklikus függőségek feloldása dpkg-vel.. meg ilyenek).

Az elfecsérelt időt, amíg néztem, hogy települ az XP, viszont kéremvissza!

Nyugis volt az első nap az egyetemen, a téridőgörbítést még nem tudom, hogyan fogom megoldani hétfőnként, lévén 11-kor ér véget az első órám és 10-kor kezdődik a második. :) Persze nem kell aggódni, ez csak kis technikai malőr ahhoz képest, hogy a harmadik órám meg 8-kor kezdődik és 10-kor ér véget :D

A SzámHáló, na, az viszont szörnyű. Annyira, hogy még pszichikai erőm se maradt utána, legalább annyir, hogy valamit is írjak róla. Olyan, mint egy 90 perces időjárásjelentés. Mindig mond valami adatot, mindig beszél, de képtelenség figyelni rá, nincs értelme, nincs kapcsolat a mondatai között.. elbutít. Jaj. :|

ValSzám, azt szeretjük.
2008-09-07
nincs kategoria
Költözés. Még nincsenek ajtók. Hah, tiszta izgalom és mozgalom így a trónolás a WC-n :)

Mindjárt új félév, jaj.

Valamit mostmár akartam idekaparni, mer' mégis.

Hah. Soha többé álmosankelés, az Indexen.
2008-09-02
blog
Demonstrálandó, hogy mennyire nem érek rá, gyorsan írok hetven oldalt. Kötött témájú fogalmazás. Mikor elolvastam a címet, nem különösebben ijedtem meg, aztán szembejött a terjedelem, instant scrolloztam a poszt ajlára, és dejó ^.^

Kedvencek:
* Étel: sajtos-tejfölös tészta; kicsit olajos-sós vízben főzzük a tésztát, közben apróra [mondom apróra!] reszeljük a sajtot, kész a tészta, kivesszük, majd rátesszük a tejfölt [az összeset, jóhogy] .. majd szépen terítjük a sajtot, mintha csak porfinom kokain lenne.

* Ital: tej; 2,8%-os vagy több, szigorúan.

* Alkohol(os ital): vodka meggylé azt szeretjük. meggyes-ágyas mézes fütyülős, azt is szeretjük. gyanús, hogy el-el lehet csípni pancsolós édesfehér borszerű szubsztrát nyalogatása [vedelése] közben is, de erre nem igazán kell büszkének lennem, érthető okokból :P néha napján valami igazán tannindús [mi a fasz az a tannin? :D] vörössel nyugtatom a béltraktusaimat, de ez ritkaság eléggé.

* Szín: epik zöld, hiper kék :)

* Együttes: ott a last.fm, tessék szemrevételezni, hogy trance-metál :) Szeretem a vokálos-melódikus-sikítósat, mint a Spineshank; Oh, Sleeper; Killswitch Engage. Meg a Rhapsody-tól a Power of the Dragonflame albumot, ami nagy-nagy kedvenc.

* Színész: Gary Oldman, megunhatatlan fél-főszereplő, legjobb.

* Színésznő: Hát izé.. tudjátok, vannak azok a 18-as karikás filmek, amikben annyira valahogy nem dominál a dráma, amíg elő nem kerül a 30+ centis .. öö .. balta. Hát ott van sok-sok művésznő :P Amúgy, Kristen Bell.

* Film: Equilibrium, 5. elem, Underworld (igen, tudom, száni) amik ilyen bárhányszormegnézős hangulatfestős filmek. Amúgy imádom a krimi-szerűeket, mint az Inside Man, The Bank Job, Oceans Eleven, meg a kult-komédiákat, mint a The Snitch (magyarul Blöff).

* Szám: Engem nagyon hamar legyűrnek az earworm-ök. Különösen a megvetést és lenézést érdemlőek, mint például az Alcazar - This is the World We Live In, Chocolate Puma - Always & Forever. Emellett Slipknot - Wait & Bleed nagy kedvenc. És ha már számokról van szó, akkor ugye 42,Pí,e,Fí, de igazából az i a kedvenc :)

Hiszel-e:
* Horoszkópban: well, személyíségtípusok, archetípusok léteznek, magatartásminták és hasonló emberek, de hogy a csillagok meg a lófasz állása.. ugyan, kérem, nem a sötét középkorban élünk.

* Istenben: én mindig azt írom be ilyen közvéleménykutatásokon, népszámláláson, hogy vallása: egoista ^-^ (Akit ennél mélyebben érdekel a véleményem: Richard Dawkins nézeteit osztom, ateista vagyok. Ellenben remélem, hogy az egyedfejlődésünkkel együtt a mentális haladásból is jut valami, idővel telepátia, test-nélküli lét, akármi.. de nem azért, mert egy láthatatlan emberke az égben azt mondta.)

* Túlvilágban: nem, sem a reinkarnációban, sem abban, hogy van élet az első kisvuk előtt a bulikban.

* Földön kívüliekben: well, van élet a Földön kívül is, az alap, hogy találkozunk-e velük? REMÉLEM :>

* Magadban: öö .. mindent összevetve igen.

Mit gondolsz róla?

* Álmok: nagyon hárdkór álmaim vannak, vagy nincsenek. várommár, mikor fel lehet venni és visszanézni az álmokat :]

* Szerelem: hüm, hát jó lenne, ha lenne valami tuti recept a boldog, békés amíg-az-ÁNTSZ-el-nem-választ életre, de eddig még nem talált a Google sem :C

* Élet: Mindenkié annyit ér, amennyire a tulajdonosa vigyáz másokéra.

* Halál: 3-4 / party azért befigyel, de várommár a digitális-bioaugmentált élsz-ameddig-akarsz kort.

* Dohányzás: büdös, káros. Ameddig az állam fizeti a TB-det, anyád hátán érjen utol a tüdőrák. Ha megoldják, hogy ne legyen büdös, akkor az előzőn kívül semmi gondom nincs vele.

* Káromkodás: én? én bazdmeg sose!

Egyik-másik:
* Vanília-csoki: vanília

* Sör-bor: sör teszkógazdaságos, családi kiszereléses energiaitallal, de inkább tej.

* Szárazföld-tenger: hegyek.
* Fekete-fehér: fehér :o
* Hideg-meleg: igen.
* Nap-Hold: igen.
* Állat - ember: Tranzisztor.
* Rend - rendetlenség: rend.

Közösség:
* Szeretsz vásárolni?: nem
* Szeretsz emberekkel találkozni?: néha
* Szeretsz otthon lenni?: néha
* Hogy jössz ki a környezeteddel?: nájszosan :)
* Mikor ismerted meg a mostani legjobb barátodat?: hát az úgy votl, hogy egyszer régen egy bőcsiben volt két pokolian rossz kissrác, hát .. igen...

* Szeretsz középpontban lenni?: attól függ, ha valami olyan dologról van szó, amiben jó vagyok, jól kijövök a többiekkel, hatékonyan mennek a dolgok, akkor az pozitív tapasztalat, stb... amúgy meg szeretem a köröket, amiknek nincs semmi a középpontjában.

* Szereted, hogy ha boldog emberek vesznek körül?: persze

* És ha szomorúak?: belefér

* Milyennek tartanak a többiek?: hát, talán őket kéne megkérdezni.

Előfordult már, hogy:
* Ültél már repülőn?: csak benne!

* Voltál külföldön?: yep.

* Sírtál mások előtt?: mikor a 12-es ÁBC-ben elvesztettem anyukámat, akkor biztosan. Azon kívül elég határeset a többi.

* Másztál fára?: fel is út, le is út .. reccs :] De [kop-kop] 0 csonttörés van a kartnomon.

* Találkoztál már híres emberrel?: fú, hát, nem.

* Eltört egy csontod?: nem, jól bírja az adamantium ;>

* Be kellett feküdnöd kórházba?: hát voltam 2 hetet egy szilveszter környékén fertőzőn, 7 éves koromban, nagyon élveztem, mert rakás fakockából építettem minden IZÉt az ablakpárkányra (az ágyam mellett), a kanül fájt. Jah és mossátok meg a cseresznyét permetezés után, főleg, ha 1 kilót terveztek elfogyasztani belőle, mert nem vicces sugárban hányni órákig, 15 percenként.

* Telefonbetyárkodtál?: Egyik osztálykiránduláson meglehetősen magas mennyiség-életkor-tolerancia együtthatójú narancs-vodkás party után, és a legjobbakat az üzenetrögzítőn derültünk.. :)

* Lógtál az iskolából?: egyetem nem számít, szal nem :]

* Úsztál tengerben?: jóhogy, akkor fürödtem először, addig csak talpat mostam :D

* Voltál templomban?: bezony, és nem csak temetés-esküvő alkalmával, de kb. 2x elég is volt.

* Fent maradtál egész éjszaka?: elég rutinos vagyok benne.

* Táborban voltál?: nyarakat táboroztunk, jóvolt, elmúlt, mostanság gólyatábor :)

* Gondolatban megöltél valakit?: w~hahaha ;>

* Volt autóbaleseted?: nem, dehogy, hisz' úgy vezetek mint a Domb Démon.

Egyéb:
* Jobb, vagy balkezes vagy?: a jobb vált dominánssá, de régebben kétjobbkezes voltam ^.^

* Mi van az egérpadodon?: ez.

* Mi van az ágyad alatt?: szivacson alszok, alatta a padló van.

* Mitől félsz a legjobban?: azt hiszem a tűtől.

* Mi jár most a fejedben?: "jaj, bazdmeg, melózni kéne, nem ezzel izélni"

* Vannak háziállataid?: van cicc! :]

Múlt:
* Akit a legjobban hiányolsz: azt hiszem öregapámat, akit sosem ismertem.

* Amit a legjobban hiányolsz: Úgy gondolom, hogy volt egy nyugodtabb, energikusabb önmagam, annak a nyugodtabb, energikusabb részét.

* Életed legszebb időszaka: eddig minden jóvolt, htx :)

* Életed legrosszabb időszaka: well, ma már nem tűnik olyan vészesnek, de akkor utána - frissen - nem volt kellemes, mármint egy együttlakás/együttélés.

* Ha visszamehetnél az időben, hova mennél?: vissza a jövőbe! :D
a kérdés faszság, hiszen tudjuk jól, hogy időparadoxon lép fel, ha visszamegyünk, hogy megváltoztassunk valamit, legjobb esetben időhurokba kerülünk s valahogy kimászunk belőle, vagy ilyesmi, legrosszabb esetben .. nemtudom, vagy ilyesmi :) Csak úgy nézelődni meg nem mennék vissza.

* Egy dolog, amit megbántál: egy? haha .. .haahahhah .. vagy napi százat, de azért vannak elég meredekek, például nagyobb horderejű, nem túl szerencsés döntések.

* Egy dolog, amit elfelejtenél: semmit, kényszeresen ragaszkodom az emélkeimhez. szeirntem 78%-ban azok tesznek azzá, akik vagyunk.

* Mi akartál lenni, ha nagy leszel?: csővezeték szerelő. imádom a szerelvényeket, kicsit-nagyot egyaránt, de azért egy olajfinomító láttan a csőfíliám eléggé beindul :)

Jövő:
* Állás: programoznák, vagy szívesen csinálnék olyat, amitől a lehető legtöbb embernek tudok jobb életet biztosítani..

* Házasság: poligámia.

* Gyerekek: klónoztatom magam, héccer is!

* Fiad neve: Optimus vagy Maximus, még nem döntöttem el :P

* Lányod neve: ajaj, szerintem az ilyet az anyjára kell bízni :)

* Hol fogsz lakni?: bárhol? Szeretem Budapestet, remélem eltakarodnak az elkúrósok mostmár és jobb & élhetőbb város lesz.

* Mit fogsz csinálni 20 év múlva?: Szeretnék egy vadászgépet hobbiból.

Tényleg barátságfüzet idézős, de ez van srácok :P
Bárki aki úgy érzi, "töltse ki", aztán linkeljen egyet a kommentekben, így: [url=http://url.com]valami[/url]