hippi-hajszobrász hidegháború; szombaton a nagy higiéniai húszpercben vált világossá számomra, hogy a fodrászok tették tönkre a '70es évek Amerikáját.

szenvtelenül szép szemek zöldben úszó nézései teszik tapinthatóvá az emberi nem-kapcsolatok tragédiáját. a mitsemsejtő 107E a szokásos gyanútlanságával vett fel minket a Ferencieken, és miközben pont azon méláztam, hogy mennyire nehéz áthatolni a szociálkonvenciók ködös valóságán, ott állt egy utazóközönség-egységnyire egy furcsa lány. lehet, hogy anyuka volt, de akkor az anyja lánya; és amúgy is túl fiatalnak tűnt. és nem is ez a lényeg. hogy lehet így nézni; ilyen hangosan? tökéletesen értettem a fülemből kiszökő űrmetál ellenére is.*

the anaeasthete, igen, más, tökmás, de igazából fasza. (kicsit elrettentő, hogy nem valami absztraktfasz van a borítón, meg hogy a számcímek ilyen japánmajmolósnak tűnnek, de igazából lusta voltam utánaolvasni, hogy miért. és nem is érdekel, mert nem az a lényeg, ugye. savba a sztereotípiákkal.)

filmek robocopy. az Elysium pedig azért egészjó; persze hosszan lehetne értekezni a felvonultatott valószínűtlenségeken (hogycsak keresletkínálati alapokon piszkítsunk Blokamp levesébe, nyilvánvaló, hogy kurva sokan fizettek volna a poros koszos Földön is az újra-atomizáló kezelésért, így kb. az egész problémát elegánsan elméletivé varázsolva; és még azt se mondhatták volna, hogy csak az űrben működik, mert a mesterséges gravitációban is működött), ja, de lőnek benne és exoskeleton!

mégis egy szó nélkül szálltam le. a hülyeség bánatos bayes-i tudatlanságban bandukoltam tovább a komfortzónának csúfolt járt úton, hiszen hatalmas hiba elszalasztani azt, ami bármi lehet. de nem, makacsul csak újra-és-újra ugyan azt, majd várni a megváltást. hibákból tanulni? luxus.