csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2009-08-14 21:28:58
nincs kategoria
Persze most is próbáltam dolgozni egy kicsit, még annyira se jött össze.

Viszont lekéstem a Bridge to Solace-t, ami délután hatkor lett volna, mert későn indultunk. Aztán helyette inkább reggeliztünk a Batthyányin a Nagyi palacsintázójában. Yeah!

Pont leültünk volna Eztiii-vel, amire odaért Stefi. Aztán pont hívott volan Szücsi, mire meglátott minket, ott ültünkben. Gyors örömködés, fél másodperc sorbanállás, megkapták a karszalagot, mentünk is be.

Petivel elég hamar szeparatistát játszottunk, mert berohantunk előre Pendulumra. Ő mondhatni túlzásba is vitte, mert 3-4 szám után kiment levegőzni. (Gondolhatjátok, hogy előtte ezek szerint más sikerült csak szívnia.)

Pendulum. Szétbasz. A közönségre is ráférne egy istenes a szétbaszásból. Buták voltak, mint a Főd. Pedig volt rendesen interaktivitás az együttes részéről. Simán maradtam végig a kemény magban,mert amatőrök voltak. A rendezői jobb oldalon álltam, pedig a balon volt running circle pit :/ Sebaj. Azért volt rednesen Terézanya.

Ki se mentem, hamar jött a Prodidzsáj. Az együttes előtt üde színfoltként megjelent a Suhanc. Aztán vége volt mindennek.

Később kezdtek, hamarabb fejezték be, de mi finoman szólva is kurvára szétestünk. Nelli az első szám felére betalált a legjobb helyre; oda, ahol úgy az emberek pont meghaltak. Elég elképzelni, hogy minden egyes ütemre, úgy egyszerre ~40 ezer ember akart "éppenhogy" egy kicsit arrébb menni. Aztán egyszer csak BAMM és mindenki ugrált és elszabadult a pokol. GECIJÓ!

Aztán sor sört követett, maradtunk a Szeparéban vagy 3-ig. Aztán kicsit Palotai a Burn-ben (most legalább volt hely.. majdnem), majd Mokka Cukka. Végül Nellit leraktuk a Cöxpónban.

Most meg megyek mosok lábat, mert muszáj, de szigorúan csak erre.




Milyen nap van ma?

Megkíméljelek egy kis gépeléstől legközelebb?