csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2006-05-23 03:05:33
Lájf
Az emberek szánalmasak. Irracionálisak, buták, de ami ennél is nagyobb baj, hogy beképzeltek vagyunk, és elhisszük, hogy javulunk. Attól, hogy tudunk olvasni, és már jártunk a Holdon, meg van több mint ezer lóerős sportkocsink igazából nem fejlődtünk semmit őszinteség, megbánás, közösségi érdekek, stb.. fronton.

Még mindig ugyan azokat a hülye hibákat követjük el, nap mint nap, mint akár tegnap, tavaly, vagy a múlt évszázadban.

És hogy honnan vagyok ilyen biztos ebben? Hm, megérzés. Axióma, alapfogalom, a génekben van biztos, ez így van, te is tudod, én is tudom (persze, most írtam le, hogy tudom :P) mindenki tudja, mert attól még okosak is vagyunk, és ez a legveszélyesebb bennünk. Butaságokat csinálunk, de okosan.

Stílus és idiotizmus. Mért is ne? Én például nagyon jól bírom a piát, de ez nem jelenti azt, hogy ezt mindig be is kell mutatnom, főleg, hogy nem is mindig bírom olyan jól.. legalábbis egy pár deci tequila és legalább másfél liter bor, körülbelül fél-1 óra alatt rendesen betett nekem, pedig.. nem azt mondom, hogy ennyinek nem kéne, de nem szokott, na.

A barátnőmnek, akiről amúgy szinte paranoid módon keveset (~ semmit) nem írtam [még], ez persze nem tetszett, mármint, hogy jól berúgtam és csúnyán viselkedtem, és hogy úgy tudta meg mástól.. stb. És képtelen volt elmondani, inkább duzzogott, morcosan nézett, sőt, rám se nézett.. mondta, hogy ha ilyen vagyok, akkor nem is akar többet látni. Ilyet még nem mondott, úgyhogy elég furcsának tűnhetett, mikor elkezdtem röhögni rajta. Ő szerintem komolyan mondta, nekem meg egyből eszembe jutottak azok a szar filmek, amikor a kapcsolat azért nem működik, mert egyszerűen "nem tehetjük meg", stb.. sírnak és elhagyják egymást, utána meg "öngyik" lesznek. És mért ne tehetnék meg? Jobb csendben keseregni azon, hogy "és ha mégis megtettük volna".. stb, mint tényleg megtenni és megtanulni együttélni a kellemetlenségekkel?
Plusz mindenki változik. Én se vagyok alkoholista (tényleg nem.. még egy egész kicsit se!) és nem is áll szándékomban többször ilyen szépet alakítani, erre ő meg ilyeneket mond. Szánalmas? Az.

Persze, mi megbeszéltük a dolgot. Elmondtam neki, hogy amit gondol, az nem túl logikus dolog. De mért van az, hogy rengeteg ember képtelen megbeszélni, megállapodni, megegyezni egymással.. ? Mert buták vagyunk, és nem tudunk az eszünkre hallgatni, azok a fránya érzelmek..

És mért írtam le mindezt? Mert hajnali három óra van, pontosabban el is múlt három perccel. Kilencre a suliban leszek, nyolckor fel fogok kelni, már rég aludnom kéne. Tudom, az eszem egyértelműen rámutat az empirikus úton szerzett tudásom, emlékeim alapján, hogy kevés alvás-> gyenge matek-skill másnap. De még van 10 epizód Dr. House... és, mért is cáfolnám meg az itt felvázoltakat?




Milyen nap van ma?

Megkíméljelek egy kis gépeléstől legközelebb?