csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2005-08-16 02:37:34
nincs kategoria
Tegnap, lévén már éjjel 2 van, úgy volt, hogy menni kéne anyai nagyanyám telkére füvet nyírni, amihez nem volt semmi kedvem, mert vele ez három nap, nem csak húsz perc. Így rendeltem egy kis esõt. Persze valamit valamiért alapon én meg elmentem biciklivel az egyik közeli faluba. Persze, 21ik század, aszfalt mindenütt, hinné az ember. Egyrészt nem akartam a 6-os fõúton az életemmel játszani a szakadó esõben, ezért a mellette húzodó földútra evickéltem át, az elején nem is volt semmi baj, leszámítva, hogy egyre lassabban ment a kecaj, pedig én tapostam, ahogy a Hatebreed diktálta az iramot [magyarul nagyon]. Van ám bekötõ út is persze, tehát körülbelül 1-2 km-et kellett volna letekernem azon a jó kis földúton, ahol még nem is volt 5 centis sártenger, de nem, én nem. Van közbe egy vasúti sínpár, keresztbe, én meg gondoltam 'kikerülöm', tehát hogy nem mászok töltést, megyek a földúton a sínpár mellett, majd lesz átjáró. Lett is, kb 1 kmmel odébb, 300 köbméter sár túloldalán. Innen már nem volt vissza út. A cenga hátsó láncfeszítõje is gajra ment [nem mintha lenne elsõ is], ki kellett feszítenem a küllõk közül, átcipelni a sáron, etc.. áh, el is felejtettem, ugye most építik az M6-ost, ezért azt is meg kellett másznom, persze, a kerékpárral együtt. Az autópálya építõ munkások csak kicsit néztek hülyének. Nem érdekelt különösebben. Fázni nem fáztam, persze eláztam, mint a ... valami , sõt annál jobban, mert tiszta sár lettem. Azért csak odaértem, ahova mentem. Azt hittem tovább tartott, aztán mégse :) A bringát kicsit sajnálom. Legalább a 6 sebességes hátsó váltót egy 7-8-x sebessgesre cserélem, aztán megint van egy szép új biciklim, már kb 10 éve húzza ;]

Tanulság, esõben biciklivel csak aszfalton.. szigorúan. Ja és holnap busszal megyek ^.^

Most meg elkortyoltam a zöld teám. Tüsszögök, Loreena McKennitt muzsikál itt nekem, felettéb kellemes, most pedig adás zárás.
Megváltom a világot!
#1
2005-08-16 12:53:19




Milyen nap van ma?

Megkíméljelek egy kis gépeléstől legközelebb?