Innen:

"But being great isn’t as easy as just picking a hard goal — in fact, picking a really hard goal avoids reality almost as much as picking a really easy one. If you pick an easy goal, you know you’ll always succeed (because it’s so easy); if you pick a really hard one, you know you’ll never fail (because it will always be too early to tell)." (Or that failure it might be easily post-rationalizable too, but that's not the point.)

"The trick is to set yourself lots of small challenges along the way. If your startup is eventually going to make a million dollars, can it start by making ten? If your book is going to eventually persuade the world, can you start by persuading your friends? Instead of pushing all your tests for success way off to the indefinite future, see if you can pass a very small one right now."

"Chris Macleod calls this “epiphany addiction”: “Each time they feel like they’ve stumbled on some life changing discovery, feel energized for a bit without going on to achieve any real world changes, and then return to their default of feeling lonely and unsatisfied with their life. They always end up back at the drawing board of trying to think their way out of their problem, ..."

"Go out and test yourself today: pick a task just hard enough that you might fail. Reality is painful — it’s so much easier to keep doing stuff you know you’re good at or else to pick something so hard, it'd require changing society itself — but it’s impossible to get better without confronting it."

Kicsit átírtam az idézeteket. Kis egybeesés, hogy pont az után találtam ezt a posztot HN-en, hogy megint siránkoztam, hogy:

[0:55:23] Pas: elfáradtam fizikailag. megint. jót edzettünk. és még azt is hiszem, hogy van eredménye. [0:55:29] Pas: de fáradt vagyok szellemileg már évek óta [0:55:35] Pas: és nincs eredménye

Még azt kell hozzáfűzni, hogy ugyan nem mindenre kiterjedően vagyok tisztában a bénázásommal, de azért elég nyilvánvaló hibaforrások is mutatkoznak. Igen ám, de.

A legrosszabb ez a stagnálás. Nem kelek egyre rosszabban minden nap (vagy ha igen is, túl kicsi a változás, túl sokáig lehet húzni, halasztani, nyúzni magamat); és nem lesz jobb sem, meg rosszabb sem az [oh, de szánalmasnak is könnyen beállítható kis-] életem. Így, a trendvonalak oly' sokára metszik egymást, a távoli jövőben, (amikor majd egyszer keserűbb lesz a szokásos ah-minek-megint-enni hiszti után rendelt/kreált ebédem a "jaj, mennyire lehetetlen megismerni valakit" zsolozsmám fásultságánál), amikor is egy egyszerű véletlen bejárási ciklussal megpróbálom közelítőleg megoldani ... hogy addigra tényleg csak a Reddit sok hosszúlépéssel, de szigorúan száraz fehérből kombináció marad.

Na, megint adtunk a szarnak egy pofont. Felelősség elhárítva. A genetika kapja be, a neurotranszmitterek csendben kussoljanak, a szociokultúrális csoportdinamizmusok pedig szarjanak sünt.

Egyes vélekedések szerint lánynak kellett volna születnem, ami tévedés, mert igazából tankelhárító helikopternek!