Ugye a legutóbbi House részben volt ez (Peter Gabriel - My Body is a Cage, ami az azonos című Arcade Fire szám feldolgozása).

Persze fogalmam sem volt róla, hogy Peter Gabriel. Amúgy is évek óta nem hallottam róla. Akkor meg így nézett ki: .

Azon nem lepődtem meg, hogy a House-ba' Arcade Fire számot raknak, pedig mennyire kurvaszar az eredeti. Meg úgy igazából az egész Arcade Fire. (Ugyan Petinek még azt mondtam, hogy "persze, fasza", de igazából akkor még mindössze az maradt meg, hogy egy házibuliban feltűnt, hogy nem valami kritikán aluli dolog szól a Youtube-ból, és történetesen pont Arcade Fire volt.)

Azon se lepődtem meg csak egy *picit*, hogy milyen kis ignoráns vagyok. Hiszen a Wikipédia világosított fel, hogy bizony a Genesis nem Collins bácsival nőtt ki a földből, hanem a Gábriellel. Wow.

Jah, hogy Genesis. Meg Phil Collins. Mert ugye azt mindenki ismeri, hogy Land of Confusion, csak ugye erről megint nem biztos, hogy sokan tudják, hogy ebből van egy "mégjobb" verzió. A Distrubed felpakolta a Ten Thousand Fists albumára, ami viszont simán ~2005 Év Albuma volt. Legalábbis akkor még nem igazán voltak olyasféle problémáim, mint mondjuk az első bekezdésben utalt Doktornak. (Igen, persze, a Vicodinra gondolok. Nyílván.)

Aztán letekerünk az időkeréken pár évet. Nem sokat, csak kettőt*, és egyből Rosetta - Monument. Persze a csillag azért van ott, mert akkor még nem értettem a dolgot. Emlékszem, hogy kikerült IWRYB-re, és mindenki odáig volt, én meg csak a borítót furcsálltam, hogy hát ez meg mi. Talán levásároltam a netről, de inkább nem. Szintén akkoriban lehetett, hogy tollat és nem-e papírt ragadtam és írtam Tündérhegyre egy kedves ismerősnek, aki épp ott nyaralt.

Később meg is látogattam, talán Február környékén. A Moszkváról megy fel Zugligetbe egy BKV járat. Akkor a 28-as számmal illették, mert pont 28 percig tartott míg felért. (Jó, persze lehet, hogy 128-as volt akkor.)

Jó, jó, de mi köze van ennek a zenéhez? Áh. Akkor még egész jó állapotban volt a - most már ezer éves - MP3 lejátszóm. Este felültem a BKV-ra, kibuszoztam a világ végére, és közben mindig hallgattam valamit. Megnézném a Last.fm-en, hogy mit is. De már akkor is eléggé gyűlöltem a SONY Connect Player szoftvert, így nem tartottam túl frissen a kütyün a tartalmat. [Most görcsösen próbálok emlékezni. Ööö. Kevés sikerrel.] Mondjuk az Oh, Sleeper - Voices Like Vipers albuma is 2007 októberi, akár már hallgathattam is pár hónappal később. (Gyorsan megjegyzem, hogy a 2009-es konkrétan sehol nincs hozzá képest.)

Ef. Gregor Samsa és OSI. Ugyan az OSI nem szigorúan poszt-rock, mert nem az a csilingelős-elszállós, de azért mégis egy kazalba rakom őket. (Kis közjátékként megjegyzem, hogy lesz új, immár a negyedik, albumuk valamikor idén. A Blood is tisztes iparosmunka volt. Nem árthat még pár ilyen. Ahogy azt se árt tudni, hogy az Ef-nek is van új albuma tavaly óta. Mondjuk kissé sablonosabb - értsd, mainstreamebb, - mint az előzőek. Mégis, tetszik. A Gregor Samsa már 2009 óta büszkélkedhet 3 albummal. Erről se tudtam.)

Szóval, akkoriban ilyen csillezés ment az éjszakákban.

Most meg, ugye Rosetta - Release. Meg Jakob - Controle. Illetve egyik nagy kedvencem az Exxasens. (Ezutóbbit tényleg rongyosra hallgattam, de nem lehet megunni. Szerintem.)

Elektronikus. (Nem mintha az előzőekben nem lenne minden gitár porrátorzítva cseles kis DSP áramkörök ármánykodásának áldozatául esve.) Mondjuk Fiol Lasse - Svedala. Még mindig az a bajom a (Progressive) House / Trance / Techno vonallal, hogy igényes vagyok. (Mondhatánk, hogy csak finnyás, de azt meg nem gondolom, lévén zeneileg eléggé mindenevő vagyok, ahogy az előző hetven link valamelyest demonstrálja.) Tehát szeretem az ilyen fajta zenét, de az én elborult elmém pszichoakusztikus modellje a "fajtát" nem csak BPM alapján állapítja meg, hanem - már-már - ilyen elfajzott dolgokat is figyelembe veszek, mint pl. tetszik-e. (Gasp!) De egészen szerencsém van, mert az elmúlt években elég sok kedvemre valóval hozott össze az Internet. Például itt van egyből a Renaissance - The Masters Series, amit olyan nevek fémjeleznek, mint Hernan Cattaneo, Satoshi Tomiie és Dave Seaman (aki, ha jól sejtem az egész ötletgazdája is). Katt. Ennek a sorozatnak az egyik lemezéről van pl. a Svedala. És ez (Tom Glass - She Shines) is.

Itt a 4 Strings - Catch a Fall. Régi, 2009-es. Ráadásul vokál meg minden. Mainstream. Fúj .. de mégis finom.

Ellenben itt a fősodor másik oldaláról valami. Freestylers - Cracks (Flux Pavilion Remix). Dubstep. Onnan lehet megismerni, hogy tele van ilyen wob-wob-wbobowoboobo ZZZZOMOZMZOMZMmzmmzzmzm-vel. (Hhehe, hahahaaheah-heheh, meg Hide and Seek.) De elég ebből a sok Youtube-sztárból, nézzünk valamit ami nem csak vicces, de haza is küldi azokat a hallójáratokat. Burial & Four Tet - Moth. Szóval melegen ajánlom Burial mindegyik albumát. Éri a pézt.

De nézzünk még vissza kicsit a pálinkagőzös múltba. Eddig volt szép-metál, csengős-gitározás, most meg van varacskos disznós vér-hárdkór: Disfear - Get it Off. Igazából D-Beat. D, mint Dis. (És akinek Dis városa jutott eszébe, Dante narrálásában, az kicsit csalódott lesz, ha elolvassa a wikipédia linket.) Lévén a Trash Metal és Hardcore Punk egyik fenegyereke ez, nem meglepő hogy finoman szólva is szétbasz. Oh, és van ennél még lejebb. W'harahahraharaghahah.

És aztán az abszolút feketeségből emelkednek ki ilyen gyöngyszemek, mint pl. a Wolves in the Throne Room. Vagy itt ez a kétszereplős poszt-metál istenség, a Khuda.

És ha már instrumentális vizeken evezünk, meg kell említenem a Stereophonic Space Sound Unlimited jelenséget is. Kicsit surf-rock, de főleg James Bond filmek lengik be a számaikat.

Ja igen, ha már amúgy is teljesen felrúgtam mindenféle rendszertani/ontológiai határt a zsánerek közötti szökdécseléssel, itt egy kis érdekesség a múltból. 1992-ből. Solar Plexus - Solar Plexus (Desyn Masiello, Rowan Blades & Andy Page Mix) illetve türelmetleneknek itt van az az 5 perc, amit érdemes betenni endlessvideo.com-on.

És ugyan kifejezetten ellenszenves a marketingorientált zenecsinálás jelensége, de el kell ismerni, hogy sokmilló légy csak nem tévedhet. nem szeretem az [title=dalrészek, refrének, amik megragadnak a füledben akaratlanul is]earwörmöket[/url], de fájjon nektek is. (Persze azért van fájdalomcsillapító is dögivel: Paul Kalkbrenner - Dockyard és Aaron. Vagy Trap Them - The Facts - ebből valahogy úgy érzem, kár volt feltenni a HD-t :P)

kis ápdét: Reddit/r/Music.