10-én sikeresen kipattantam az ágyból fél nyolc előtt pár perccel. Persze egész nap konvergáltam a használhatatlansághoz, de megvoltam. Estefelé hunytam 2 (kettő!) órát, most meg nesze. Negyed nyóc múlt. Kész :C

Sebaj, addig is töltsük hasznosan az időt. Sejtkémiai videók. Totálisan lenyűgözőek. Ottvan például az F0-F1 ATPase, a piciri masina, amely a szervezetünkben mindenütt előforduló (mer' odaszállítódik!) ADP-ből és a szervetlen foszfátból előállítja a gyorsan, helyben felhasználandó ATP-t, a sportszelet miniatűr megfelelőjét. És egy fizikai-kémiai mechanizmus forgatja. Szó szerint. Forog. Mechanikus. És másodpercenként ~100 darab ATP molekulát szintetizál. Huh? Bizony. Közel 100%-os hatékonysággal. Nem kicsit odaver még a legjobb, általunk mókolt, gépeinknek is.

Ott a nagy videó, ami meg az érfalon keresztüli közlekedésről szól. Például így jut el a vérből a begyulladt szövetekhez/sejtekhez a fehérvérsejt.

Az a fantasztikus, hogy ez mind az evolúció kitartó munkája. És (!), miután leszünk olyan nagyképűek, mint amilyenek általában, valószínű, hogy tartjuk majd magunkat elég kompetensnek ahhoz, hogy kicsit megtuningoljuk magunkat. Mondjuk jól működő, de nagyon energiaigényes folyamatokat "egyszerűen" optimalizálunk. Máris elfutunk kevesebb bamburgerrel is.

Ugye az evolúció egy majdnem bombabiztos folyamat. Atomtámadás ellen is véd, lásd a csótányokat és egyéb radioaktivitást jól tűrő szmötyiket (egysejtűek, atkák, stb..).

Viszont ez a folyamat nem egy gyors, átgondolt, öntudatos dolog. Egyszerűen a "legjobb éli túl" alapon működik. Hogy máshogy működhetne? Nyilván, ha mondjuk a világ az ímóknak kedvezne, akkor teszem azt, a legszebb vénával rendelkezők élnének túl. Tehát az eső, villámlás, vulkánkitörés, jégkorszak, tájfun, és hasonló könyezeti dolgok egyszerűen úgy lennének megkonstruálva, hogy valamilyen módon tudjanak szelektálni a vénaminőség alapján. Nyilván, a ragadozók is azt ennék meg, akinek nincs cuki vénája.. és így tovább.

Nyilvánvaló, hogy bizonyos tulajdonságok közvetlenül befolyásolják a túlélési arányt, ergó a jóságot. Például a sivatagban a jó hőszigetelés, víztakarékosság, hasonlók. Egy vihart könnyebb túlélni, ha akkora vagy mint egy elefánt, és olyan strapabíró is. Viszont a nagy súly miatt nehezen tudnál mozogni, vagy megennének, vagy nem tudnál senkit megenni, maximum a szegény növényeket. :P Tehát elég logikusnak tűnik, hogy az erő, ügyesség, kitartás, ellenállóképesség, stb.. mint fő jellemzők egyidejű maximalizálásával állnak elő olyan egyedek, amelyek hosszútávon leginkább adaptívak. Jó nekik.

És igazából mi lehetne jobban alkalmazkodó, mint az Elme? A gondolkodás képessége ezidáig magasan veri a mezőnyt. A növényeknek nincs agyuk, szopnak is rendesen. Nekünk van, és elég príma, ahhoz hogy mindenki mást szépen leöldössünk. Ahhoz, hogy magunkat ne, még nem biztos, hogy elég jó :)

Ugyan mostmár ásítozok, de a karaktertermelékenységemet közvetlenül ez nem zavarja, viszont a hülyeség/mondat arányt szépen csendben srófolja felfelé :)

A gondolatvonat folytatása, hogy a következő megálló, a saját fejlesztésünk kézbevétele.

A végállomás? Ha belegondolunk, akkor innentől oda jutunk, ahova akarunk. A véletlen kitermelt egy "értelmes" dolgot, minket. Mostmár nem kötelező az evolúció céljait a sajátjainknak tekinteni. (Más kérdés, hogy hülyeség lenne nem célnak tekinteni a folyamatos törekvést a tökéletesség felé.) Ennek következménye, hogy akár több célunk is lehet. Priorizálhatunk. Például egy kicsit lassabban "fejlődünk", de nem dobáljuk le a bénákat, vakokat, bloggereket és alkalmazott bölcsészeket valami magas alkalmatosságról, hanem nekik is lehetőséget adunk az életre.

További szép napot ^-^