Berohansz a kedvenc zeneboltodba (nem, nem az iTunes-ra mész fel, vagy a ThePirateBay-re, IRL értem a dolgot) és kéred a hiper-kúl faktorral rendelkező legújabb szupi albumát a kedvenc együttesednek (tegyük fel, hogy ez most a The Residents) aztán hazarohansz (közben kétszer elkap a rendőr gyorhajtásért, de le leoltod, hogy hogy merészeli, hiszen neked most fontos hallgatnivalód van, erre 2szer súlyos elnézéskérések hangzanak el, de úgyse hallod mer már 8000-en pörgetve a kocsit ott se vagy).

Tegyük fel matematikusi eleganciával, hogy épségben hazaértél, van otthon high-end hifi (az milyen? lál) cuccod és már be van izzítva a katódsugárcső, van benzin az aggregátorban is, ha valami közbejönne, tehát minden kész egy kis zenei nirvana-tripre.

CD játékos kinyit, CD borító erotikusan feltép (de vigyázol a korongokra ám!) majd mintha a csúcs fele járnál remegve berakod a diszket az őt megillető helyre, majd nem ám betolod a mocskos kezeddel a cd tálcát, neeem .. szépen megnyomod a goNbot.

Majd vársz .. és vársz .. és .. itt ájulsz el, amikor a másfélmillás rendszered egy NO DISC üzenettel üt agyon.

Hiszen nem másért fizettél, mint a médiumért ( a fizikai adathordozóért, a korongokért. Vettél két drága üres CD-t) mert a tényleges cucc a netről tölthető majd podcastonként.

baaaaa-aazdmeeg