Voltam színházban. Persze, beengedtek, még a külsőm ellenére is :) Megnéztem az egyik (volt) osztálytársamat, és két ismerősömet. Egy 8 csajból álló moderntánc-csoport adta elő a legújabb darbját. Egy 45 perces koreográfia, A padon ülve címmel. Igazából nem a tánc fogott meg, nem is a zene, hanem ahogy tálalták.

A dologhoz hozzátartozik, hogy a kamarában voltunk, ez egy kis terem, közel van a nézőtér a színpadhoz (gyakorlatilag a színpad van a null-szinten, a nézőtér meg szépen emelkedik.. 7-8 széksor, mindegyikben 10 szék kábé). Mielőtt leültünk, észrevettem, hogy minden székre tettek egy cetlit. Ment az illedelmeskedés, leültünk, elengedtünk másokat, stb.. végül ráültem erre a cetlire. Beszélgettünk, közben előhalásztam és elkezdtem olvasni. Mire a végére értem, éppen elkezdődött az előadás.

Egy gondolat, amiből egy 45 perces folyam lett, tökéletes időzítés, egy életreszóló élmény.

A cetlin pedig nem volt semmi különleges, mindössze annyi, hogy "milyen jó néha leülni a padra, várni valamire, vagy valakire, újságot olvasni, gondolkodni, vagy csak lenni, vagy nem lenni."

Aztán még azt is azért ideírom többek megnyugtatására, hogy pár nari-vodka ma is eltűnt, bevallom. Meg megint jót csocsóztunk. És a csocsó a vodkák előtt volt, ettől volt jó, többek közt :]