Ilyen jónak még nem éreztem az alvást reggel. Ugyan nem pattantam ki az ágyból fél minutum alatt, csak egyszerûen felkeltem és örültem a szép takarómnak. Aztán bementem az iskolába 8-ra, mert hát azért mégis ma volt/van az utolsó tanítási nap.

Bár ne tettem volna! Megint rámjött a pusztíthatnék, különösen magyarszakos osztályfõnökök miszlikbeaprítására éreztem erõs késztetést, mindezt egy jó nehéz tanári asztallal kivitelezve természetesen. Hogy most mi váltotta ki belõlem ezt a feltételes reflexet? Á, csak a szokásos, a mértéktelen butaság, idióta viselkedés, a megtestesült irracionalitás és illogika.

Már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a társadalmi beidegzõdéseket, a konvenciókat. Mint mondjuk a ballagást, de itt se maga a konkrét cél zavar, ami még tiszteletteljes is, ugye a ballagók búcsúztatása, hanem az ezzel járó felhajtás, a felesleges díszítés, a teljes iskola tanulóinak berángatása fél nyolcra, hogy mindenhova felcellukszozzanak egy tonna virágot, amit már délutánra a szemetes konténerekben láthatunk viszont. A kedvencem persze a "kiöltözés", lányoknak matróz-blúz és szoknya, fiúknak meg öltöny fekete nadrág etc.. úgy gondolom nem ez a tiszteletadás legmegfelelõbb kifejezõ eszköze, sokkal többre értékelném ha egyetlen egyszer, csak mondjuk jövõre, az én ballagásomon, csöndbe maradnának a felcicomázott osztályok tagjai, az amúgy überhosszú és gigaértelmetlen beszéd közben. Nem érdekel, hogy hányan ballagnak, mindenki látja. Nem kell elmondani hogy milyen kurva nehéz az élet, mindenki tudja. Nem kell vigasztalni minket, ez nem temetés. A változástól nem kell beszarni. Osztályok jönnek, osztályok mennek. Ezt én fejlõdésnek nevezném, mert ugye _elvileg_ minden generáció egyre "jobb".

De ez nem olyan fontos, csak kis kitérõ. Ami ma volt, annak még értlme se sok volt. Elsõ óra történelem lett volna, mármint órarend szerint, de nem az volt, hanem osztályfõnöki. Ez már önmagában se volt túl biztató, de hogy 40 perc alatt képtelen volt elmondani 2 dátumot és hozzájuk kapcsolódó releváns információkat, az már elég negatívan befolyásolta a dolgokat. Pénteken évzáró, ha jól emlékszem 5kor. Ezt nem ám felírta volna a táblára. Áh nem, az túl logikus lett volna. Megpróbálta túlordítani a 31 lelkes diákot, azaz minket. Viszont az ordítás és az üvöltés se csak úgy jön magától, mint a tavaszi fagy. Miután bedobta, hogy "egyenruhában" jöjjünk, amit késõbb pontosított arra, hogy ne rövidnadrág, meg ne úgy mint én tavaly, meg nem a nyári idõjárásnak megfelelõ ruha.. stb. Itt már nem nagyon tudtuk kivenni a szavait, mindenki mondta a jobbnál jobb divatosnak számító ötleteket, pl. hawaii gatyában meg strandpapucsban és fedetlen felsõtesttel.. amikor megkérdeztem, hogy mi jár annak aki megszegi ezt az isteni rendeletet, akkor kiderült, hogy annak nem adja oda a bizonyítványát. De önkényes egy ribanc. Végül is abban maradtunk, hogy nekem nem fontos, elég ha jövõre odaadja.

Persze a véletlenek mindig összesûrûsödnek a történelem során, akár kicsiben akár nagyban nézzük (évezredektõl nanoszekundumokig), így még kiderült, hogy annak, aki angolból érettségizett, mert elõrehozottat tett, papíron, mert volt/van nyelvvizsgája, annak még be kell menni átvenni az angol érettségit is. Az alkalomhoz megfelelõ öltözetben "kell" megjelenni. Végül is mintha érettségiznénk. Végül is kapják be. Aki nem ér rá júli 20-án, vagy mikor, az ír egy meghatalmazást. .tehát míg mi a balatonaparton süttetjük a süttetni valónkat, elküldünk 30-an 1 valakit, h. vegye át helyettünk.. mellesleg aki ilyen meghatalmazott, annak nem kell kiöltöznie.

Tehát mindig van megoldás az idióta szabályokra, de már kezd elegem lenni belõle. Fõleg hogy szóba került a szorgalmam, meg a széles látókör.. meg az intelligencia. Nem mondtam most se semmit, mosolyogtam csak, meg erõsen koncentráltam. "ne öld meg, ne öld meg, ne öld meg..."