Na, akkor írjunk. Van miről; mindig van. Amíg fő a tészta, úgyis van idő. (Ha most belemegyek abba, hogy még csak a víz melegszik, és várom, hogy forrjon, és hogy valamelyik fasz rájárt a makaróni készletemre, és hogy szerintem az 500 gramm az pont nem ideális kiszerelés, mert egyszerre kicsit sok, de ugye kétszerre meg kevés; na, ha belemegyek ilyenekbe, nagyon, akkor úgy fogok járni - mármint, nem úgy, nyílván, mint Dzsojsz de - fraktálosan terebélyes lesz, aztán győzze követni, akinek naponta száz-meg-száz Facebook/Google Reader (más RSS) "posztot" kell elfogyasztania.)

Na, beletettem a tésztát a vízbe. Szóval újrafordították a lelkes filológusok az Ulysess-t. Amiről már írtam, hogy igazából nem magának a szövegfolyamnak van esztétikai értéke, mert annak - a linkelt posztban referált részekre pillantva - elég kevés akad, ha bárhol belevágunk. A struktúrának van. A városnak, amihez kaptunk egy kurvaszar térképet, ami végül felépül a (szakértő, birka türelmű, gondosan jegyzetelő, minden apróságot megjegyző) olvasóban. És ez a rész fogott meg, hiszen a kedves írónak fejben kellett tudnia tartani az egészet (vagy rengeteg jegyzetet készítenie magának), azaz a bácsi inkább volt rendszertervező, mint élvezetes elbeszélő. 1

Oh igen, ha már könyvek. Szót kell ejteni arról, hogy tényleg jó a Game of Thrones sorozat. Tényleg jó a filmsorozat adaptációja is, csak míg az előbbiből dőlnek a részletek, a finom szerkezet megmutatkozik, kitárul előttünk Westeros (a képzeletbeli kontinens) és sejtjük milyen hatalmas is Essos (a másik kontinens), addig a filmsorozatban többnyire csak jelenetekkel vagdalkoznak, pontatlaknodnak, elhagynak dolgokat. Egyszerűsítenek. Ezzel csökkentve a minőséget, tartva fent a pörgést. Pedig a könyv kifejezetten cselekménydús, szóval nincs is rá szükség. Meh.

Túlfőztem egy hangyányit, ojaj!