Az a jó ebben a heti zenés dologban, hogy így félévente egyszer eszembe jut mikor ülök a WC-n, hogy milyen jó is lenne, ha tennék fel hetente, meg így írnék zenéről, ha már úgyis egy rahedlit hallgatok. Aztán lehúzom a WC-t, és szépen minden elfelejtődik.

Közben meg Molyoltam egy kicsit. Olvassatok ti is, mer' az jó. És osszátok meg az élményeiteket, mert az meg hasznos is.

Egyéb újdonság, hogy van ilyen mikroblogom. Igazából nem tudom minek, de sokkal jobb, mint a twitter. A plurkot kicsit szerettem, de valamiért ezt a gagyi csiripelőst kapta fel a netnek népe.

És ami új a baloldali zenedobozban: az Oh, Sleeper; az Oceana; a Mike Patton bácsi szerzeménye; a Burden of a Day; és a City Escape.

Szétszedtem az MX Revolution rágcsálómat. Nem is hazudtolta meg mivoltát, mert minden szemetet összeszedett. Mostmár újra jó a len'kerék :)

Reggel Programozás ZH már megvolt. Este hatkor Numerikus Módszerek 2 ZH lesz. Eddig Analízis Alkalmazási 1-en ücsörögtem. (Megajánlották a 2-est, úgy, hogy még az első ZH-t meg se írtam, csak a másodikat, az is csak félig sikerült.)

Így ezeken felbuzdulva már csak Mesterséges Intelligenciára kellene tanulni a héten.

De most kisalvás a nagyZH előtt.

Hm, könyvek. Valahogy nagyon ráértem, és azon kaptam magam, hogy megint az amazon.com-on kattingatok, könyvek után kutatva :)

Esélyes-lehetséges célpontok (persze nagyrészt itthon nem is lehet kapni őket):
Into the Looking Glass - ez ilyen élienek támadnak a balulsikerült kísérleti zóna romjaiból, az emberiség előveszi a puskáit és FUCK YEAH!

The Six Directions of Space - ez ilyen alternatív múlttal (Mongol birodalom kicsit eltúlozta az egyik tatárjárást, aztán hopp ... pár ezer év múlva fél galaxis az uralmuk alatt), féregjáratos utazással, szellemhajókkal, más emberszerű fajokkal.

Gondolkodom még az új Dűne könyveken is, amiket kicsit mindig várok is, meg nem is. The Winds of Dune, Paul of Dune. Szerintem az öreg Herbert pont elég részletesen írta le a dolgokat. Viszont már befejezték a heptológiát, ugye a 7. könyvvel (A Dűne homokférgei, Sandworms of Dune), de azért jó volna eladni még pár kötetet. Viszont annyira mégse írnak rosszul.

Aztán, ha már elfogadtam, hogy Iain M. Banks idén már nem ad ki új SF kötetet, akkor akár berendelhetem a Saga of Seven Suns hétrészest is. Ez ilyen kicsiben indul, 3 bolygó, 3 frakció, meg még 2 értelmes népség a galaxisban, amikor kiderül, hogy mégis van egy hívatlan faj a buliban, gázóriások lakói, kicsit fejlettebbek, szeretnek háborúzni.

És ha már galaktikus birodalmak, akkor ez a The Inheritance Trilogy is jónak tűnik. Vagy a The Heritage Trilogy-t. Itt az előbbi egy ilyen gonosz, hatlmas elnyomó birodalomban játszódik, pár ember próbálja megbuktatni a sok-sok galaxist ölelő zsarnokokat. Az utóbbi meg a Marson felfedezett leletekkel indul. A bökkenő csak annyi, hogy a leletek félmilló évesek, és emberektől származnak. Zomg. :) Aztán van még ez a The Legacy Trilogy, amiben messze a Földtől egy bolygón emberek rabszolgáskodnak, és akkor megmentik őket jól.


Van még ilyen 34. évszázadban játszódós, emberek mindentmeghódítós, galaxisközepében feketelyukba utazós, ahol aztán kiderülős. The Void Trilogy.

Grey Knights összes, erről szólni sem érdemes, csak azonnal nyomni a rendelés gombot. Warhammer 40000, csak jó lehet :)

És akkor WH40K. Dan Abnett munkásságából szerencsémre még egy jókora falatnyi hátravan. (Kb. 20 kötet.)

Ezeken kívül láttam, hogy vannak Mass Effect könyvek is. Amik ideálisak lehetnek a játék helyett, amíg nem szerzek be egy jobb videókártyát. (Pl. HD4850 1GB RAMmal: MSI, Sapphire, Sapphire Vapor, ár szerint csökkenő sorrendben. Óyeah!)

Do cyborgs dream of electric sheep?

Kiképzés. Gyors körvezetés, hét méteres szörnyek, kurvanagy éles karmokkal, agyarakkal és pikkelyekkel. Hosszú, savas, halálos, mérgező nyelvekkel és váladékkal. A szokásos. Kezdő tengerészgyalogos csapat. Legyőznek pár biszbaszt. Éjjenzés.

Snitt. Emelkedő csapatszállító-hajó, kék fúvóka fátyol. Felhőben, csillagokközt eltűnés.

Számtalan megvívott közös csata. Hajóbelsőben. Felszínen. StarshipTroopers elbújhat.

Évekkel később az Egyik valamiért újra abban a kiképző-gödörben áll. Bemutató/Eligazítás egy új csapatnak. A szokásos szöveg. Nem tudjátok mire vállalkoztok. Nem tudjátok milyen igazából. Itt a gödörben lelövöldözni egy-kettőt az smafu. Nem tréning. Nem felkészítés.

Az Egyik valamiért felfele kezd mászni. A gödör falán hatlamas szörnytrófeák és a szörnybolygók tipikus pikkelyborítása, mindenütt veszély-halál-gyász leselkedik. Egy rossz mozdulat és a kapaszkodók lesznek a veszte, nem a mélység.

Felmászik, a gödörből, ami inkább egy 20 méter mély árok, mintsem gödör. Keskeny.. alig 5méter széles lent, de jó hosszú. Fent már akár 10 méter is megvan. Majd a felszín nem más, mint egy félig kihalt város. Úttest, járda, park. Lámpaoszlopk, padok, fák. Bokrok, közepes kis kerítés. Körben 4-5 emeletes házak. Hát valószínűleg ezért itt tartják a kiképzés utolsó fázisát. Még nem szökött el egy dög se, de itt úgyse tehet kárt semmiben. Ugyan a lekes újjoncok megéjjenzik, amint véghezviszi a lehetetlent, és felmászik a pikkely-halál-gyász-siratófalon,de nem törődik velük. Sokkal rosszabb előérzete van. A Másik felé tart.

Felér, de már nincs mit tenni, mire elkezdene futni a Másik túl közel van. Látja, hogy valami nincs rendben. Túl gyorsan fut. Még a teljes harci-bioszetthez képest is, ennyit nem bírnak sérülés nélkül az izmok. Ugyan jól látja, hamarabb felismeri az alakot a sziluettről, mint a saját tükörképét, de tudja, hogy ez az a nap, amikor rátaláltak. Majd hátulról leteríti valaki. Átugrott a kibaszott árkon. Még ha csak hét méter, akkor is. Persze, biotuning, sok év harcmezőn, sok mély implant. Valószínűleg egy másik volt bajtársa. Megfertőzték.

Tudják, hogy nála van. Mindig nála van. Fegyvert ránt, villanással később a szerencsés akadályfutó visszaesik az árokba. A Másik menekül, nem számított rá, hogy felmászik a falon, nem így tervezte. Az árok egy útburkolat hasadéka; földrengés után szétszórt homokozónak tűnne, ha a környező házak nem állnának épségben.

A Másik már a park sarkában, leért az út mentén, vágtat a közeli épület felé. Az Egyik emeli a fegyvert. Már eltűnt az üvegpalotában.

Pillanatok. Még annyi se. Tudja jól, hogy mi kell neki. Kiveszi a zsebéből. A földre ejti. Még le se ért, kirobban a harmadik emeleten az egyik üvegtábla, mire odanéz, már látszik a fegyver keresőjében az arc. A nehézpáncéltörő rakéta begyújta az első fokozatot, de az arcon meg se rezdül egy pilla sem. A harmadik emeleti törött üvegtáblát még jó másfél emlettel feljebb is több követi, amint a rakéta gyújtásának lökéshulláma eléri őket.

Erőtlenül, de meghúzza a ravaszt. Az arc már nincs a keresőben, tudta, mennyi ideje volt. A fegyver ugyan követi, a lövedék érdekes csavart pályára próbálja kényszeríteni a lézert, de csak még több üveg robban ki.

Még két lövést ad le, hátrálás közben, mire a földön végre megállapodott tárgyba csapódik a rakéta. Mire a védekezésképp reflexből magaelé húzott kezét érné a robbanás, már az utolsó nano-neuronig felperzselte a széles-spektrumú sugárzás őt magát.

Valós időtartam 2 nap, 23 óra 32 perc
52 000. szimuláció. Befejezve. Látszik halványan, kékkel a látványba benyúló holokonzolon. Az ablakon túl az Androméda terpeszkedik magasztosan, persze, csak egy lélegzetelállításra elegendő töredéke látszik, még ilyen messziről is. Még évszázadok kérdése, mire ilyen sebességgel elhagyják a fenséges panorámát és belefér a képbe mind a 100 milliárd csillaga.

Nem sietnek. Az előző 400 éveben is ráértek.

Az Egyik csak fekszik tovább, most se remél semmit, tudja jól a Másik ismét csak nézi majd órákon át az égi tárlatot, majd szó nékül visszafekszik, és kezdődik egy másik szimuláció. Még egyszer. Még ennyit se szól. Abbahagyta az első 73 év után. Még nem kérdezte meg miért, pedig már a nyelve hegyén volt. De ráér.

Mindegyik ugyan olyan. Az előző 51 999 alkalommal sem támadt rá. A következőben se fog. Leléi a szimulált életét, békében. Ha épp kell, küzd, ha épp kell, menekül, ha épp szükséges kertész, ha muszáj, kivárja a jégkorszakot is. Talán egyszer elhiszi neki, őszintén.

Hm, most meglehetősen hamar betelt a látvánnyal. Már fekszik is vissza. A leggyorsabban eddig. Még az 5. éves 1 óra 17 perces rekordjánál is hamarabb. Ez érdekes. Elfordítja a fejét.

Meglepetésére a Másik nem lefeküdt. Egyenesen felé fordult. Talán rá néz. Lehet, hogy csak megunta a galaxist? De mit nézhet előttük? Még túl közel vannak a külső karokhoz, nem látszik az apró kísérő nebulák fénye.

Felül. Ránéz. Találkozik a tekintetük. Nem, nem mögé nézett. Örvend magában az Egyik.

Szótlanul, de mégis csak egyenesen rá néz. Már 320 ezredmásodperce. Kész örökkévalóság. Ha akart volna valamit már rég mondta volna. Lehet, hogy mostantól egyenesen rá fog nézni órákon át minden alkalommal? Ha visszafekszik, lehet, hogy ő is.

Már majdnem a mágikus 1000 miliszekundumnál jártak, már majdnem úgy döntött visszadől.

Bejövő kommunikáció. - Ah, mégis csak mond valamit.
Titkosítási szint. SNL-7. - Mi lehet ilyen fontos? Ki hallgatna le tízezer fényéven belül?
Bejövő adat. - Adatok. Ah. Ilyet már több, mint 400 éve nem csinált. Biztos megint valami rettentő érdekeset tapasztalt a szimulációban, azt akarja megosztani.
Teljes rendszerkulcspár. Fogadva.
Hitelesítve. Installáció befejezve.

Néma percek. A leghosszabbak, amiket valaha átélt. Most viszont számolni se tudta őket. Boldog volt. De rájött, hogy igazából semmit nem érez. Nem tudja mit kéne éreznie. Végiggondolni se merte mit jelent ez. Erre nem számított. Ezt nem tudja viszonozni. Ezt nem tudja kezelni. Ez túl sok neki. Aztán tényleg elkezdett valamit felfedezni az ürességben.

Egyszerűen bízom benned. Mondta a Másik. Felállt, majd odaült az Egyik mellé. Csendben átkarolta.

Az üresség szupernóvaként robbant szét, söpörte el az utóbbi 400 év pillanatait, minden bánatát, reménytelenségét, lemondását, akárhogy is kapaszkodott beléjük. Előszőr küzdeni akart ellene, nehogy elveszítse a kellemetlenség eme jégkristályait, de felismerte, hogy ezentúl amúgy is akkora felelősség nyugszik a vállán, hogy ha másra nem, arra mindig számíthat, hogy eszébe jut, mielőtt cselekszik. Mi van, ha ő hibázik? Ha ő lesz a gyengébb láncszem? Ha rajta keresztül árthatnak neki? Majd egyszerűen eltűntek a kérdései keltette kétségek fodrai, elnyelte őket a vakító, tomboló, pusztító érzés.

Tudta, hogy így van jól. Még akkor is, ha ott van az a végtelensok halvány bizonytalanság, amikről sejtette, hogy a legkritikusabb helyzetekben tör majd be az életükbe ártatlan, kíváncsi feketelyukként valamelyik.
De tudta, hogy embernek maradni, inkább, mint belenyúlni a saját alapprogramjukba.


Fin. Ende. Konyec. Vége. Óver. Menjenektovább, nincsittsemmilátnivaló.

Zuhany. Archimédésznek is bejött. Nekem is akkor jutott eszembe, pár részlete, annak, hogy mit is álmodtam :] Az utolsó két bekezdést már most koNponáltam hozzá, de azért így is elmegy.

Miért írtam le? Mert miért ne? Mert érdekesnek tartom. Mert amúgy is akartam ilyesmiről írni. Mert első körben rajzolni akartam belőle, de gondoltam, gyorsan leírom, hogy ne szaladjanak széjjel az emlékfoszlányok. Aztán a végefelé egyre élénkebbek voltak a részletek, egyre jobban jöttek a bötűk :P