csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2009-02-08
nincs kategoria
Az egyik ELTE-IK-s levelező listán bukkant fel egy "Szcientológia alert" közben. Remélem nem bánja a szerző, de nagyon frappánsnak tartom a gondolatait, ezért bátorkodtam kiemelni a félig-meddig zárt listáról.

Az embernek - olvasmányaim és saját tapasztalatom szerint - a számos
kötődése mellett, "konstrukciója" folytán, négy alapvető identitása van:
önmaga, a családja, a nemzete és az egyetemesség.

Aki az elsőt nem érti, annak egy sor egy nagy költőtől:
"Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem."

A másodikról nem szokott különösebb vita lenni.

A harmadik akkor is van, ha tagadni próbáljuk. Ez ma valamiért neuralgikus
pont. Nekem nem, noha tudok a nagyon összetett voltáról. Közelről.

A negyediket szándékosan fogalmaztam ezzel a szóval: egyetemesség.
Jó esetben "visszahajlik" az elsőre: önmagamra.

Nem árt tudni, hogy mi az út, és mi a szakadék. Nekem is meg van a saját
utam, elég pontosan meg tudnám határozni, de a rajta való járást már nehezen,
azt csinálni kell. A másiknak is megvan az útja. Lehet látni, hogy jó-e az, vagy
ártalmasat választott, amely nem jó felé visz. Ha jó úton jár, akkor nem vitatkozunk,
hogy melyikünké a jobb. "Minden út Rómába vezet." Ha már Rómában leszünk
mindketten, akkor már úgy is tárgytalan, hogy ki melyik úton érkezett, hiszen
már ott vagyunk!

Ha rossz utat választott, mert pl. rászedték, akkor gyakran már késő szólni,
de meg kell próbálni. Azokat, akik még nem választottak, illik figyelmeztetni.
2009-02-01
nincs kategoria
Vége a vizsgaidőszaknak. A vége már meglehetősen nyögvenyelősre sikeredett, ki is járna a didaktikus derékdöngölő dildó. Bár határozottan javulok. Eddig csak úgy üldögéltem tétlenül és kétségbeesetten és vártam, hogy majd egyszer HOPP levizsgázok. Persze ez így elég kevés tárgyból megy.

Mert én úgy tudok felkészülni, ha szépen leülök és fogok 30-40 oldal üres lapot és leírom magamnak. Mondhatni ovis módon kidolgozom a tételeket. Nem elég elolvasni, az szart se ér. Mert úgy érthető, meg könnyen rábólint az ember, és mégse szíja magába a tudás esszenciáját. Mert míg olvasás közben hajlamosak vagyunk az apróságokat átugrani, addig amikor írásban újrateremtjük a nulláról az adott tételt, akkor csak úgy nem írhatunk le valamit, amit nem értünk. Nyilván ehhez kell az, hogy ne elégedjünk meg az állatias utánzással, azaz ne csak másoljunk vakon.

A kettes kardinális kérdés, a kezdjük a készülést időben kategória kivesézése közben került közelebb a megválaszoláshoz. Ugyanis hiába tudom a módszert, hiába áll rendelkezésre idő, ha azt mindenféle élvezeti szerek [lsd. internet] hajkurászására fordítom, nem pedig arra, hogy tanuljak. Erre még nincs jó megoldásom, viszont sajnos még legalább 3 félévem lesz ráérezni, a diploma előtt. Plusz a mesterképzés, amit azért jó lenne bevállalni.

Na, és már csak 5-6 ezer olvasatlan RSS cikken kéne átrágnom magam, megetetni a végzeturamat (igen, regelj alám, mer' az nekem jó), leigázni még nyóc városállamot ikariamban, kicsit játszani OpenTTD-vel is. Meg a FreeOrion is érdekes lehet, ez még ki se próbáltam.