csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2008-07-31
nincs kategoria
Átváltottam az amúgy lenyűgözően unalmas alap XP színeket egy saját koktélra, egy meredek adag denevéres vámpíros beütéssel. Most alapből sötét. Nagyon. Így nyugtassa a szemet.

Mondjuk az látszik, hogy a windózt (ill. az alap stílust) nem igazán úgy tervezték, hogy szép és használható maradjon, ha a felét átbuzerálom valamilyen fényes-világos színről egy fakó-sötétté.

Közben olyan dizájneres axiómákat is sikerült felfedezni, minthogy mindig pakoljunk bele a CSS-be minden színre vonatkozó információt. Mert elképzelhető, hogy egy bizonyos barátságos erdélyi grófnak is ilyen elbaszott színei vannak. Meg a Windózának is. (Drakula XP-fan, tutira.)

Kicsit össze-szét-esett vagyok, kipihentség hiánya (nem azonos a kevés alvással, wtf? az.), már a zabpelyhemben is változókat meg objektumokat látok, a hűtőből is osztályokat akarok példányosítani, és a vajaskenyeremre interfészeket implementálni. De sebaj :]

Consolas, a Vista új alap terminál/konzol betűtípusa. Ez a font amúgy fasza programozáshoz is, mer' nem olyan gusztustalan, mint a Courier New (amivel még az XP SP3-ban sem akartak leszámolni) és kicsit hasonlít a KDE-s Kate szerkesztőére. Az ugyanis gyönyörű. A jóság benne van a powerPoint viewer 2007-ben a többi Vistás fonttal egyetemben.

Ajánlott hozzá a ClearType fuxoló, hogy még szebben nézzen ki.

Jah, és ha már van, akkor használjuk is. De hol? Mondjuk az új PHPEdit-ben. Már a 3.0-t ostromolja a verziószáma, igaz még eléggé bétácska, de használható. Ehhez meg grátisz adunk egy usb-baszáson is megmaradó verziót, hat utazótáskát, két késkészletet, csak telefonáljon most! Jah, ez nem a tv-shop :o)
2008-07-28
nincs kategoria
A Wanted az film. És szerintem is odabasz. Vicces, mindfuck, loál meg ilyenek.

A KSE meg ALID az meg augusztus havának 7. napján köszönt ránk. Ki akar menni rajtam kívül? Ki az aki nem csak akar, de hajlandó 5800 (ötezer-nyóccáz) konvertibilis magyar egységvalutát perkálni az előreláthatólag 89,43%-os valószínűséggel ODABASZ (tm) koncertért?

2008-07-28
Lájf
Vegyünk betont, programozzunk, intézzük a területfoglalási engedélyt, szervezzünk gázszerelőt, tudakolódjunk a biztosítónál a rács-helyett-redőny alternatíva életképességéről. Az alvást meg újrapriorizáljuk hetedrangúnak. Hát, ez van.

Jah, és jó lenne - bazdmeg - ha a - kibaszott - kettőezernyócban nem kéne - kicseszett - napokat várni egy bank-bank tranzakcióra. Bazdmeg. Különben nem tudok betont venni, és akkor bizony morcos leszek. Nagyon.

Az OBI is szopjon le. Miért van az, hogy nem tudok venni X cuccot az A helyen lévő áruházukban, de úgy, hogy a B helyen lévőből szállítsák ki egy B-hez közeli címre?

Igen, kis problémák, nagy megoldások. Rendszertervezés. A tökéletes lustaság zen-hajhászása. De úgy gondolom megéri. A lusta gecik meg szépen haljanak ki, magamat is beleértve, ha nem szedem össze a nem-zsíros seggemet..

Szép álmokat.
2008-07-24
blog
kép

Különös tekintettel a "szolgáltatásokra" és egyéb "komoly szellemi" munkát magukban foglaló tételekre hívnám fel a figyelmet. A cuki számok millió magyar forintot takarnak. Azokért pedig elég sok SZJA-t kellett ám beszedni.

Faszkorbács-díj első helyezett.. Dunába velük.
2008-07-24
nincs kategoria
Csak kezdem beérni az RSS olvasóban magamat :)

Az alant említett Hogyan kódoljunk geciszépen PHP-ban előadás diái pdf-ben.
2008-07-24
sch00l
Több lelkes kollega is már beszámolt róla, hogy idén eléggé lájtosra vették a figurát a ponthuzingáló bizottságokban.

Nálunk sem kellett egetrengetően sok tudást a fejecskékbe préseltetni felvételi előtt egy sikeres, hiteles "felvettek, geci!" felkiártásért. Tipikusan nem a nehéz-bejutni, könnyű-kijutni szak vagyunk, ha nem a könnyű-bejutni, könnyű-kijutni-2-félév-után.

Nekem mondjuk jobban tetszik ez a 480 pontos rendszer, ellenben még mindig túl van értékelve a nyelvvizsga szerintem. Mondjuk, gyorsan kiszámoljuk a százalékos arányát a nyelvi pontoknak a teljeshez képest és - fogjunk egy széket hamar, mielőtt padlót fognánk - rádöbbenünk, hogy az eddigi 20 / 144 ~ 13% több, mint a mostani 50 / 480 ~ 10%. Szóval csalóka ez a dolog, de a számok nem nagyon hazudoznak. (Ha eddig 14 pont volt, akkor is ~10% körül van az arány.)
2008-07-24
blog
Van egy nagyon ráérő arc, aki Jim Mirkalami néven blogokba kommentál olyanokat, hogy "már régóta olvasom a blogodat, gondoltam megköszönöm". Elsőre a legtöbb blogger szpemnek nézte, de honlapnak a yahoo, google vagy valami más egyéb, ártatlan oldal volt betéve. Viszont rákeresve a névre kiderült, hogy egy kanadai szőnyegkupecről van szó, aki bekerült több helyi médiumba is, amik meg lelkesen pakolták ki a saját szájtjukra. Ő meg valahogy nem örül a hirtelen jött népszerűségnek. Főleg, hogy bírósági ügye volt valamilyen nem-túl-törvényes aukcióval kapcsolatban, szal negatív reklám a szőnyegbazárjának.

Ez itt még nem lenne túl izgalmas, de gondolhatjátok, ha már elkezdtem bepötyögni a sztorit, akkor lesz csattanó is.

Tehát egész jó hatékonysággal szpemmelte a "Canada" és/vagy "auction" szavakat tartalmazó népszerűbb blogokat, amikor is a fagyi úgy döntött, értelmes bloggerek képében, hogy jól visszanyal. A bloggerek szépen leírták, hogy miket is raktak ki a netpuzzle-ből, és ekkor jött a tréfa.

Bevándorló barátunk bizony bloggereket bitóra bocsájtással baszkurált. Azt állítja, hogy illegálisan használják/használták/használjuk a nevét, és mivel egyedül neki van ilyen neve, ő rendelkezik felette.

Küldött is egy zavaros PDF-et legalább az egyik bloggernek.

Gondoltam egy kis kacagás jót tesz, meg amúgy is feliratkoztam Luke blogjára. Egy PHP static checkert készít. Ami PHP kódok biztonságosságát vizsgálja (taint analysis). Majd ha elkészül a "programmal", úgyis írok róla bővebben.


kis plusz: Ah, lesz mit olvasni az OSCON után. Csak PHP témák között szemezgetbe: "Hogyan írjunk gyönyörű kódot?" (katt) , "Gyorsítótárazás és teljesítmény, tanulságok Fészbúkéktól" (katt).
2008-07-22
Lájf
EFOTT, kicsit a családi fészekben ejtőzés, regenerálódás, aztán vissza. Hazafele vettünk tejet, kenyeret, járólapot, csempét, sajtot, kinéztünk egy kádat és egy porcelán trónust is. Lakásfeljúítás, mer' unatkozunk. :]

EFOTT. Szerencsére egy zászlóaljnyi jóbaráttal támadtuk be e remek egyhetes házibulit. Kicsit nehezményeztük, hogy nagyon átszaladt profitorientált lehúzásfesztbe, meg muszáj volt ismét szembesülnünk azzal, hogy mikor gondok megoldásáról, emberi bánásmódról vagy bármi ezeket akár csak kicsit is megközelítő viselkedésmintáról lennne szó, akkor a kedves 200 kilós kultúrőrség eléggé .. szal, nem vagy te egy kicsit kapd be a faszom módon viselkedett. És ott helyben nem akartunk vérengzést, hisz' dúúrván mutat a Vérengző informatikusok téptek darabokra hét biztonságiőrt - elszabadult 70 kiló tiszta indulat fő- és alcím a másnapi lapban.

Megjegyzés magamnak, ideje keríteni egy acélbetétes szandált, de legalább egy cipőt, ha már egy kis koncert közbeni testmozgásra vágyom.

2008-07-14
nincs kategoria
Kellemes zivatarhangulatban ébredtem, minden okénak tűnt, még a nap állása az égen is. Épp fél tíz volt. Elmúlt a "dögöljön meg mindenki" típusú cinizmusom is, amit még tegnap növesztettem valahogy.

Beslattyogtam az egyetemre, épp elállt az eső, mikor leszálltam a villamosról. Sikeresen "megoldottam" a jegybeiratós problémámat. Magyarul, elegánsan eltoltam szeptemberre :]

Problémák. Hatékonyság. A TO előtt vártam vagy 30 percet, mert bent épp hatalmas filozófiai kongresszust tartottak arról, hogy hova is kell írni a BSc-t, ha valakinek valamilyen papírt a brittek énkes nyelvén töltenek ki. Nem sok hiányzott, hogy bemenjek és megkérem őket, hogy húzzanak a gecibe. De nem, mert egyrészt teljesen normális a TO-s néni, másrészt meg lehet, hogy nem túl okos dolog az éppen aktuális és közvetlen felsőbb hatalmat ingerelni.

Lehúzás. Próbáljon meg bárki is XXI. századi módra interneten jegyet vásárolni a Ticket Expressnél az EFOTT-ra. Elővételben júli. 11-ig 10K volt. Plusz 400 forint "helyben átvételi" díj. Hát nem azért, de ezeknek tényleg kijár a Molotov-koktél party.

Találmány! Ugye van az, hogy a Firefox mint tökéletes, ideális, éterien perfekt böngésző elég buta, ha letöltésekre kerül a sor. Mer' van rajta ugyan egy kétállású tekerentyű, mármint hogy mindig rákérdezzen, vagy valahova töltse le szépen. Jó lenne, ha a letöltéskor felbukkanó kis párbeszédablakon lenne N+1 jó nagy nyomkodható goNb, ilyen "címkékkel". Tehát szépen létre tudnánk hozni ilyen előre adott letöltési helyeket, amik tényleg 1-klikkre lennének és nem három legördülő menü alján .. ráadásul nem kéne minden vacak fájl letöltésekor megkeresni a megfelelő mappát. (Azt már meg sem említem, hogy a Windóz beépített "utoljára megnyitott dokumentumok" szolgáltatása ilyen szempontból useless. Hisz mappát akarok megnyitni, nem fájlt.)

Én mondjuk tudom magamról, hogy nem vagyok megfelelő tisztelettel a természet (illetve bizonyos részei) iránt. Nem szeretem a rovarokat, mer' olyan undik. Viszont a parkokat, fákat, madarakat, mókusokat, meg ilyeneket igen. És gecire jó lenne, ha mondjuk kötelezővé tenné az EU, hogy minden ház mellé 10x annyi park kell, mint amennyit eddig bármilyen szabályozások követeltek .. összesen. Nem akarok ilyen jövőt. Valamil zöldebbet akarok. Persze nem könnyű a kedvemre tenni, lévén megszállottja vagyok a magaaaasss épületeknek, a hatalmas sprawl-oknak, és az erdőknek.
2008-07-10
nincs kategoria
Miként készülnek a felhőkarcolók? Hogyan is hívják életre a nagy dolgokat manapság az emberek? Hatalmas erőforráskoncentrációval. Emberi, pénzügyi, szellemi és nem utolsó sorban fizikai erőforrások.

Ugyan egy hatalmas projekt megvalósítása sok idő, de a legnagyobb része mégis láthatatlan, akár mennyire is ambiciózus vállalkozásról van szó. Hiszen akár éveken át tevezőasztalon mozog csak a teremtmény.

Még érdekesebb a dolog, ha szoftverről van szó. Ott talán csak a leglegvégén lehet egy lapos kis korongot odanyomni bárki orra alá, hogy "na, kész!".

Kicsit régebben a Mozillás levelezőlistákról siránkoztam, hogy mennyire feszülta hangulat, de betudom valami átmeneti mentális viharnak, mert mostanság épp az ellenkezője igaz rájuk. És ez jó, mert vonzza a fejlesztőket, a tenniakarókat. Maga a Mozilla egy hatalmas emberi célkitűzés, vállalkozás, összefogás. Mindenki beleönti egy nagy-nagy betonkeverőbe a tudása legjavát.

Viszont abból, hogy összehordunk egy kupacra rengeteg téglát, cementet, vasbetont és egyéb dolgokat nem nagyon kapunk egy házat, egy épületet. Még mesterséges hegynek is nehézkesen illik be, mert nem lesz túl ellenálló az elemekkel szemben.

Hasonlóan a szoftvereknél, és gyakorlatilag az élet minden teremtésénél, egy folyamatról van szó, amihez oda kell vinni és használni kell bizonyos különleges eszközöket. Lásd daru, lásd fordítóprogram. Lásd még markoló, betonpumpa, heggesztőállvány, úthenger illetve linker, asszembler, szkriptek, verziókövetés.

Miért érdekes ez? Igazából nem az. Viszont én úgy veszem észre, hogy legtöbbször a nagy szoftverprojekteknél manapság már nem a konkrét programozói virtuozitáson áll vagy bukik a mutatvány, hanem a szervezettségen, a hatékonyságon, ezeken a kis eszközökön. Nézzünk megy egy kikötőt, ha lusták, lassúak és esetlenek azok a kis vontatóhajók, akkor a nagy tankerek/teherhajók csak kínkeservvel érnek célt és indulhatnak útjukra.

Nem tudom, hogy hányan tudják, de a Windows NT 4 fejlesztésének ütemét elsősorban az lassította, hogy miután valaki írt egy rakás kódot, jól átnézte. Majd átnézette mással. Mentették a szerveren a változásokat, majd vártak, a következő körre, amiko is egy izmosabb erőmű, a "build gép" fogta a több tízezer forrásfájlt és összekombinálta azzá a sok-sok fájllá, amiből egy operációs rendszer áll.

És minnél nagyobb gödröt ásunk, annál több kamion kell, hogy elvigyük a földet. És minnél mélyebben vagyunk, annál több erőfeszítés még mélyebbre menni. Ööö.. nem szándékosan választottam a gödör analógiát, lehetne éppen a Burj Dubai is.

És ez mind a mai napig hellyel-közzel így is van. Ugyan egy nagyobb rendszer esetében lehetőség van a modulokra, komponensekre bontásra, de bizonyos mélységű változtatásokhoz ott is mindent fel kell forgatni.

Szóval azon kívül, hogy a forrásfájlokból össze kell varázsolni, szerkeszteni a dinamikusan betölthető programkönyvtárakat (.dll, .so, a két legismertebb kiterjesztés), magát a futtatható gépi kódot tartalmazó bináris fájlt, a nyelvi fájlokat, a mindenféle adatfájlt, és hatezer egyéb dolgot, még valahogy ezt rendszerezni is kell. Persze, elvileg semmi nem akadályozza, hogy egy könyvtárban legyen ~10.000 állományunk, és aztán csak kiadjuk a fordítónak, hogy g++ main.cpp. És ha a main.cpp-nkben szépen hivatkozunk a többi fájlra, akkor minden oké. Csak ez mégsem egészen így van, ha így lenne, akkor a végén kapnánk (ha egyátalán kapnánk!) egy ~20 megás exe fájlt, és jónapot.

Hogyan is működnek ezek a rendszerek? Igazából meglepően egyszerű elemek vannak összeláncolva gecivékony damillal. Magyarul, vacak szkriptfájlok, különböző "make" programok, "konfiguráló" szkriptek és egyéb kacatok alkotják ezt a nagyon fontos vázat, amire majd kikristályosodik a valami, amit építünk.

Például, Mozilla, KDE4, Qt4.. és gyakorlatilag minden szoftver, ami kicsit is túlmutat a Hello Wörd kategórián. Ez önmagában nem baj, csak nehéz és bonyolult. Nehéz belejönni, nehéz kézzel vacakolni ezekkel, nehéz összeegyeztetni a különféle make programok formátumait, nehéz megbékeltetni a nyócféle configure szkirptet.

Ennek ellenére, a legtöbbször fájdalommentes a dolog. Letöltünk egy vaskos zip-et (például a Qt esetében), kicsomagoljuk, bepötyögjük a terminálba, hogy ./configure, ez szépen megvizsgálja a rendszerünket, mi van feltelepítve, milyen hardverünk van, milyen architektúrája van a processzorunknak, milyen videókártyánk van (ha épp fontos), miféle operációs rendszerünk van, milyen fejlesztőeszközök vannak a gépen, van-e elég hely, ilyesmi. Ha valami nincs, meghal és utolsó lehelletével próbálja tudatni a kedves emberrel, hogy mit kell még behordani a kupacba. Windózon példának okáért a legtöbb nyílt forráskódú programot nem triviális fordítani, mert alapvetően egy unix-szerű rendszeren fogantak, és egy olyasmi környezethez illeszkedik a legtöbb eszköz.

És a ./configure legyártja nekünk azt, amire igazán büszkék lehetnek az emberek, hogy kitalálták. És megúszták egy kurvanagy meteor azonnali becsapódása nékül. Ez pedig nem más, mint a Makefile. Ami tartalmazza a pontos utasításokat, amiket végre kell hajtani az aktuális make programnak. Ezek többnyire abból állnak, hogy meghívják a fordítót valahogy. Megfelelő paraméterekkel. Átadják, hogy hol vannak a grafikus könyvtárfájlok, hol vannak az alap operációs rendszer fájlok, hol vannak a hálózati modul fájlai, és hogy szeretnénk fordítani, milyen optimalizációt kívánk a kedves vevő, és így tovább..

Majd a make, mint egy ügyeletes rabszolgahajcsár noszogatja a fordítót. Az első körben az ember által nagyságrendekkel nehezebben olvasható assembly kódot fordítja le a program forrásából. Ez a kód már teljes mértékben az adott gépre, processzorra van kitalálva, specializálva, optimalizálva. Ez a fordítás az, ami általában a legtöbb időt emésti fel. Ki kel számolni rengeteg memóriacímet, végrehajtani egy csomó optimalizációs tranfszormációt, ami előtt nyilván analizálni kell a program szerkezetét, ami előtt fel kell építeni valamilyen adatstruktúrát a memóriában, amit majd egyátalán tudunk vizslattatni. Ehhez kezdetben meg kell bizonyosodni a forrás helyességéről, nincs-e benne elgépelés, nincsenek-e benne triviális logikai hibák. Itt jönnek a képbe ilyen varázsigék, mint parser, lexer. Szóval ez egy külön tudományág. Ide-s-tova 60 éve foglalkoznak vele nagyon komolyan. Az elvet még Neumann haverunk fektette le. Nem kis zsenialitással, akkoriban. A fordítás után jön az összeszerelés, mármint szó szerint így hívják. Assembler, összeszerelő. Fogja és lefordítja az assembly kódot gépi kódra. Ez az, ami már nem embereknek szól. Aki tudja olvasni, nagyrészt nem ember :P Itt már olyan dolgok is lényegesek, mint hogy hogyan is tároljuk a számokat. Balról jobbra írva, vagy fordítva? (Little endian, illetve big endian, amúgy már a configure is megnézni, már a compilernek tudnia kell, de psszt!) Majd ezeket a kész gépi kódú csomagokat fogja és szigszallagozza össze a linker. Ezek nem kifejezetten hihetetleül komplex programok, de azért ezt se lehet csak úgy fejbe' lejátszani :) És a linker az, ami a végén kiköp nekünk egy .exe-t (vagy valamilyen futtatható binárist, amit az adott operációs rendszer főprogramja, el tud kezdeni betölteni a memóriába, majd a processzorba és végül át tudja adni a vezérlést neki.)

Hm. És kb. ennyi :o És kézzel nem igazán szerkesztünk makefile-t, és kézzel nem szerkesztünk configure szkriptet. És létezik auto-configure és létezik auto-make .. és létezik még ezer eszköz, ami az eszközök használatát hivatott megkönnyíteni. Viszont midegyiknek vannak hülye rigolyái, válogatósak és buzik. Általában. Ha nem, akkor sokkal rosszab :D

Make okosítás. Meg még egy.

zomg44!, kicsit félremente a vonat, és nem úgy van pár dolog, mint ahogy. A ./configure nem hoz létre Makefile-t, ellenben létrehozhat egy config.h. Ezáltal az adott rendszerspecifikus jellemzőket át tudjuk adni a programnak. Az autoconf program egy meglévő configure.in-ből csinál configure. Az automake pedig egy meglévő Makefile.am-ből. Ha látunk ilyen Makefile.m4 fájlokat, azt az automake csinálta, nem kell vele törődni.Az M4 (macro feldolgozó, semmi extra :o) egy kis segédprogram, amit az automake használ a perl mellett (mivelhogy az automake-t perlben írják manapság).

A Makefile-t szépen meg kell írni, ahogy adogatjuk hozzá a projektünkhöz az új fájlokat. Pl. a KDevelop ezt kezeli nekünk.

Na, mostmár mehet tovább a kódvonat!
2008-07-09
nincs kategoria
Biztos lesz majd fasza sajtóvisszhangja magyarul is, de itt a bbc cikke. Négerek, bazdmeg, azok ülnek az EU parlamentben is.

Defcon 2, war is upon us.. blabla. Már régebben írtam, hogy minden generáció kitermeli a kis buzeráns köcsögöket, akiket majd megválaszt és okol és gyűlöl és vakon követ.

Lehet, hogy a 7 fő bűn szinte már szakmai követelmény poltikai pályára, de azért az ilyen kicsit kiveri, bazdmeg, a nyugibiztosítékomat.

Ha legközelebb alkotmánymódosítunk, ne felejtsük beleírni a "kellemesen langyos sósavkád a (bukott) politikusoknak" jogot.

Na jó, de .. dühös vagyok.
2008-07-08
Lájf
Bolond, aki a tökéletest kergeti. Ám mégis tegyünk így. Ismerjük fel, mikor közelebb kerültünk hozzá. Legyen eredménye a kitartó várakozásunknak. Írjunk tartalmas[abb]an.

Ne legyünk restek újrakezdeni egy-egy bejegyzést, ha az automatikus mentés mégse védte ki az öngólt. Szintén vegyük a fáradtságott ahhoz, hogy az amúgy más megvalósított AutoSave fícsört egy egyszerű, <?php AutoSave::addToTextarea('post_editor'); ?> ,kifejezés segítségével vegyük igénybe.

Élvezzük a nyarat, a hajnali és délutáni esőket. Kattingassunk bátran az interneten, vállaljuk a véleményünket, merjük azt megváltoztatni..

Az akvínói-szentfazék és jézus-tarjakonzerv legyen veletek is!