csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2008-04-27
Lájf
Magyarul, festünk. Így elég korrektül sikerült összekenni magunkat meg úgy ámblokk mindent, de sebaj. A gond az (volt), hogy mikor elővettük a teszkós teddyhengert, és konstatáltuk, hogy alapból törött, igazából nem nagyon tudtunk mit csinálni. Szigszallag, az mindent megold. Meg is oldotta. Azóta már rájöttünk, hogy az se biztos, hogy jó dolog, ha egy ilyen fénylős, félig olaj festékre próbálunk vízbázisút felvinni, de majd holnap meglátjuk ^.^

Külön élmény, plusz pontért, előző földtani korból származó házakban villanytszerelni. Ott a földelést így szó szerint vették, kb. három lapáttal találtunk a kis elosztódobozkákban. Mármint földet :|
2008-04-26
Lájf
Péteken egyszerre voltunk két koncerten, mert megtehetjük. Subscribe a zépében, meg Boogie Mamán a könyvtár klubban. Az ipari zúzda elég tisztességes volt, még néhol sajgok, de belefér :) A kedves punk bácsik elég barátságosan tépdesték két-három darabkába a kis emókat, ami fun volt. És (!) jönnek még vagy kétszer ugyan ide, hehehe :P

Kicsit költöztünk, mer' az is jó, kiraboltuk az OBI-t mert, festhetnékünk van, meg ilyenek.

El akartunk jutni a XI. kerületből a XVII.-be. Sikerült. Miután csak ott nem tévedtünk el, ahol fizikai képtelenség, kicsit tovább tartott, mint visszafele, de .. a grillhusi finom volt :)

Alvás, holnap (ma!?) festés. Ultimate magyar munkaerő (tudod, söré' dolgozik) WANTED, habár csak 2 teddy hengerünk van, de maj' megó'djuk. ^-^
2008-04-24
Lájf
Jó kis spontán/random heppöning lett ebből a volt osztálytársak konvergálásából. Ilyet máskor is, igen :) Képeket majd feltöltöm meg mittudomén, de addig is, alszok :|
2008-04-22
nincs kategoria
Gyönyörű felhőink voltak ma. Igazán csodálatosak. Kár, hogy az altt az idő alatt, amíg Pest fölött tornyosultak, én bent görnyedtem egy kisebb szobában. Lévén nem úgy van ám, hogy csak úgy aláír az ember bármit. Mármint.. várjunk csak. Igazából bemész egy bankba, aztán vagy aláírod a kész szöveget, vagy mehetsz a gecibe. Konkrétan ez a két, egymástól jól megkülönböztethető lehetősége van manapság az átlag embernek. Ahhoz, hogy emberszámba vegyenek, minimum cégnek kell lenned és százmilliókat akarjál felvenni.

Érdekes a jogrend, az államiság, a keretek, amelyeket magunk körül találunk az életünkhöz. Saját élete van, önállóan fejlődik, szinte leszarva, hogy mit akarnak azok, akik életre hívták annó.

De hess, nem bosszankodni kell, hanem inkább örülni. Mindegy, hogy minek, ha épp nincs kéznél semmi, akkor itt van pár lélegzet elállító és újraindító kép, a deviantArtról.

(:
2008-04-20
Lájf
zing! volt ilyen $12 dollár minden póló 24 órán keresztül akció. mi pedig léptünk. szal a szpesöl offernek vége, legközelbb másik szájtról rendelünk ^-^

bréking: péntekig szóljatok és méretet ne felejtsetek el írni! :P

Katt. Mindenféle jóság. Pólók, meg .. öö .. pólók.

Gondolkozzatok, mi már befoglaltuk a magunkét, postaköltség és egyéb gazdasági előnyök érdekében célszerűségi okból szívesen közösködnénk rendelés tekintetében ^-^

Csak, hogy így párat..

kép kép
kép kép

Átlag 15USD, jó lenne mihamarabb megejteni a rendelést, hogy mondjuk már majálisra megjöjjön ;]
2008-04-20
blog
Igazából ez is a tövig rágott csontok esete. Azoké, amikről közben kiderült, hogy a jószág vírusos volt, és most mindenki szivacsos agyú marhává változott.

Van ez a pár éves "írás", ami abból a szempontból közelíti meg a rendszerbiztonságot, hogy az egészhez való hozzáállásunkat és a hálózatbiztonság téves koncepcióját töri háromba, mint a tésztát.

Ugyanis a mai hálózatok nem úgy lettek kitalálva, tervezve, hogy a belső támadások ellen védjenek. Az Interneten, az ARPAnet utóda nem számolt ilyen problémákkal. A fő cél, két pont közötti kapcsolat, minél nagyobb hálózat kiesés esetén történő, biztosítása volt.

Teltek, nőttek a kapcsolódási pontok, és felmerült az igény a biztonságra, a belső és külső hálózat elkülönítésére. Routerek, tűzfalak, portok, stb..

Viszont kezdetben nem volt olyan, hogy "feltörték", maximum Joe nem akarta, hogy Tom hozzáférjen a kutatási eredményihez meg a nyomtatójához és blokkolta a 139-es meg 138-as meg a 22-es portot.

És kialakult az a szokás, hogy egy rendszert úgy tesznek biztonságosabbá, hogy minden ellen felvértezik. Tűzfalak, vírusirtók, gyanús portok tiltása, gyanús fájl nevek szűrése, stb..

Ezt nevezi a fent linkelt író a toldozás-foltozásnak, ami folyamatosan egy fegyverkezési versenyre hasonlít a hax0rok (omg!omg!) és a "biztonsági szakemberek" (l0lz) között.

Ellenben a dolog egyszerű. Tervezés és előrelátás kérdése. Ha egy rendszert úgy alakítunk ki, hogy ne legyen sebezhető, akkor értelem szerűen nem lesz az. Mivel emberek vagyunk, tévedhetünk. De ilyen esetben nem a kódban gyorsan befoltozzuk a lyukat, aztán mihamarabb elfelejtjük. Ellenkezőleg, leülünk vissza a rajzasztalhoz, újragondoljuk, hogy a tapasztalatunk, amit az elvben hibátlan rendszerünk botlása nyújtott, miben változtatja meg a nézeteinket, ami alapján megterveztünk eredetileg a masinériát.

Ugye ezt akkor lehet tökélyre fejleszteni, ha bizonyítható a biztonságosság egy keretrendszerben, ami ésszerű és megfelelő mértékben modellezi a valóságot.

Ez pedig nem egy különösen lehetetlen dolog. Matematikailag bizonyítható, hogy egy olyan tűzfal mögötti hálózat, ami a 0-tól a 66 ezres számú portig bezárólag az összes átmenő forgalmat eldobja, sosem fog kívülről "kompromittálódni". Nyilván, mert összesen nincs ennyi port, minden támadási felületet lefedtünk.

És innen már csak egy apró lépés afelé, hogy felismerjük, hasonlóan jó biztonságminőség érhető el, ha csak a kommunikációhoz szükséges portokat nyitjuk ki. Bizonyítottan helyes hálózati stacket használunk.

És lehet, hogy jól hangzik ez a sok "bizonyítás", de minél több változós a modell, minél összetettebb a keretrendszer, annál problémásabb az eredmény, a kész rendszer, helyességének igazolása.

Ehhez (a bizonyítottan helyes rendszerekhez) pedig sok-szem-sokat-vét alapon GPL, nyílt forrás, átláthatóság, és egyéb mágikus igék hangos kántálása visz.

Egy tökéletes világban nem lennének felhasználók, ezt minden programozó tudja, de vannak. A felhasználókból adódó problémák megoldására szintén több kísérlet van, a nagy részük totális faszság. Ott a Microsoft út, ami mindent elzár, nehogy a gépszíj legyalulja a bal heréjét a Tibinek. Ott a Linux, ami mindent kipakol, és ha gebasz van, bele tudunk nyúlni, meghúzni a laza csavarokat. Persze a felhasználók egyik részét lefedi az egyik fél-megoldolás, a másik részét meg majdnem a másik. Hiába teszel fel Ubuntut, véletlenül félrekattint és puff, volt nincs gyökérpartíció, vagy bootoláshoz tömörített kernel, stb. Hiába teszel fel Windózt, ugyan nem tudsz belenyúlni, de mégis lukas, hisz' leginkább egy olyan hídhoz lehet hasonlítani, amit hatvanezren őriznek az egyik végén, miközben a túl végen hatalmas színes táblák hirdetik, hogy szabad az út, persze mindezt egy félszigeten.
Lévén, az alapból rendszergazdaként futó programok, az IE vagy akár a Firefox, vagy az Outlook Express vagy a Thunderbird, vagy a mIRC vagy a ChatZilla vagy a Trillian vagy az MSN vagy a GTalk, mind-mind potenciálisan hírdetik, hogy ide lőjetek.

És az ellen, hogy a Tibi rákattint a www.vírus.com/meg.szopod.Tibi.exe fájlra, letölti, hiába sír neki a böngésző, hiába kérlelik angyalok és könnyes szemű nyolc évesek, hogy ne tegye, hiába üvölti Steve Ballmer, hogy mondjon nemet, ha Tibi úgy dönt, hogy letölti és elindítja, akkor megteszi. És ha Tibi épp rendszergazdaként van bejelentkezve, akkor az a program igencsak hamar Tibi szájába/gépébe élvez valami écöt vagy höpatítizt.

Persze itt meg ismerjük a "nagy ötletet". A TCP. Mert a probléma, hogy azt is leírjam, ha már, az abból fakad, hogy amint egy folyamat bitjeit betöltik a processzor utasításlistájába, elkezd futni, a megfelelő jogosultságokkal, akkor onnan már Neo, Morpheus vagy A Tervező se akadályozhatja meg, hogy azt csináljon amit akar. És erre akkor feltalálták a bizottságok, a bizottságokat. Mármint egy másik chipet, ami majd ellenőrzi a CPU-t. Ez pedig, hát .. most had ne mondjam, hogy kb. annyira jó ötlet, mint megkérni Hitlert, hogy ügyeljen Sztálinra, nehogy elvegye Churchill szívlapátját a homokozóban.*

Random jelszórendszerező okosság: passwordmaker.


* Itt be is fejezem, hisz' nagy valószínűséggel értelmetlenségbe fúlt volna minden további közlendőm :P
2008-04-17
blog
Majd lefordulok a székről, de hajat mostam, ilyenkor egy kicsit muszáj hagyni száradni. Persze, ha ledőltem volna, már mikor hazaértem ( csütörtök délután 3 körül), ahogy gondoltam, akkor most nem lennének ilyen gondjaim, és még a holnapi BKV-s kalandokból is ki tudnám venni a részem. Így csak átalszom a nagyját :/

De nem csak ez tart ébren, az érdeklődésemmel egyetemben, már permanensen, napok óta. Hanem ez az érdekes probléma a domain nevek átirányítása körül.

Van a DNS rendszer, ami lefordítja a címekből az akármi.hu részt egy IP címre ( mondjuk 32.103.62.221 ). Egyrészt azért, mert az IP címek alapján lehet a csomagokat elirányítani, másrészt, mert egy domainhez több szerver is tartozhat. Persze mindezt megoldhatnák pusztán a címekkel/nevekkel, de az több, mint kaotikus lenne, arról már nem is beszélve, hogy jóval több erőforrást zabálna a teljes infrastruktúra.

Ennek a rendszernek az alapja, hogy van pár fix szerver, aminek tudjuk az IP címét (ezek a root name szerverek, gyökér névszerverek), és hozzájuk mindig lehet fordulni, minden féle "mi a címe a hellószia.com gépnek?" kéréssel. Nyilván mindenki a saját ISP-jének a DNS szerverét használja a mindennapok során, mert amikor felcsatlakozunk az Internetekre, akkor ezt a Windóz szépen megkapja és felírja magának.

Ugye, az jó, hogy van a közelben egy névszerver, a szolgáltatónál, mert gyors, de nem tudhat mindent, mert mi van, ha Észak-Koreában valaki átír egy domaint, átteszi mondjuk Japánba az oldalt? Akkor nem tudja a világ összes DNS szerverét figyelmeztetni, hogy .. hé, haver, hol a szájtom? Vagy mégis?

Na, velünk pont ez törpént. Átpakoltuk kies közép-kárpátok-beli klászterünkről a mély pocsolya másik felére, és szeretnénk, ha ezentúl bárki, aki beírja a www.ashes.hu címet, ne egy 404-et kapjon az arcába, hanem az örömhírt, hogy milyen kellemesen utaztunk :|

Technikai részletek. Névszerver, továbbá NS. Egy domainhez tartozó bejegyzés, ezután zóna. Egy ilyen zóna egy sora, szebb nevén RR, azaz resource record, vagy simán csak rekord.

A domainek szintekre vannak osztva. Az első a gyökér szint, aminek egyetlen pont (".") a jele. Aztán vannak a gTLD-k és a ccTLD-k. Ezek ugye a "com.", "hu.", "org.", "info.", "asia.", "gov.", "uk.", "tk.", stb.. ezek "alatt" élnek a rendes domainek, mint ugye az "index.hu.", "hell-and-heaven.org.", etc.. majd vannak az aldomainek (sub-domainek), mint mondjuk a "blog.hell-and-heaven.org.". Nem véletlenül van benne a szubdoménben a "fölötte" lévő összes szintre vonatkozó név. Mégpedig azért nem, mert ..

.. mert ugye vannak a már említett gyökér szerverek. A gyökér szerverek nem tárolnak semmi mást, csak információt a TLD NS-ekről. A TLD NS-ek pedig már csak a saját restanciájukra ügyelnek. Tehát a "hu." ccTLD NS-ek (6 darab van) tárolják az összes .hu-ra végződő weboldal IP címét. Ez jelenleg 400 ezer körül van.

Amikor egy domainről a gépünk tudakozódik a helyi NS-nél, akkor effektíve egyetlen sorra kíváncsi a bejegyzésből, egy bizonyos A rekordra. A, mint address, azaz cím. A dolog elég egyszerű, mert ha a helyi NS-ben nincs adat a kért domainről, akkor az megkérdezi nekünk az általa ismert "mester" NS-t, és így tovább, ha kell egészen a root szerverekig. (Ami azt jelenti, hogyha mondjuk lekérek egy Mani weboldalt, és elképzelhető, hogy az UPC mester NS-e se tudja, hogy mi az ftp.pr0n.im címe, akkor gyorsan meg kell kérdeznie az im ccTLD-ért felelős szerverek egyikét, hogy mi az ftp.pr0n.im címe. De, ha nem tudja az UPC fő NS-e, hogy mely szerverek ezek, akkor megkérdezi a root szervereket. Aztán az im-eseket.)

Jó, jó. De akkor minek van nálunk is ~170 ezer névszerver?

Azért, mert a hu ccTLD-ért felelős NS-ek ugyan tárolják az összes magyar weboldal címét, de nem tárolnak egyetlen szubdoméncímet sem. Hiszen akár több ezer is lehet. Gondoljunk csak bele, hogy az extra.hu, fw.hu, uw.hu, és társaik hány és hány szervert üzemeltetnek? Annak mindnek külön IP címe van. (Elméletileg nem szükséges, de azért az ésszerűség azt diktálja, hogy ne egy IP cím mögé zsúfolják be az összes gépet.)

Tehát az aldoméneket nem lehet egyből csak úgy lekérni. El kell menni egy .hu NS-hez, az megadja az erteni.hu NS címét, és akkor az meg a tetszik.erteni.hu oldalt kiszolgáló gép címét.

Szal, ilyen láncolatok ezek.

A dataglobe NS-ei a ns0.dataglobe.hu és az ns2.dataglobe.hu címeken laknak. A dreamhostéi pedig a ns1.dreamhost.com, ns2.dreamhost.com és ns3.dreamhost.com címeken.

Img meg beírta jól a dataglobe NS-eibe, hogy az ashes.hu NS-e a dreamhost NS-ei. És öröm bódottá.. lett volna, de nem :C

SOA rekordok, félrekonfigurált A rekordok az aldomaineknek, a dreamhost a különböző aldomaineket nem feltétlenül egy IP cím alatt hosztolja, stb..

Én még futnék szívesen pár kört, de lehet, hogy Img már unja ^.^
2008-04-16
Zene
Katt. Akiken van kedve segíteni, kiegészíteni, színezni, et cetera, az szedje le a VUE-t (a windóz installer a lap alján) és utána itt a "[url=content/2008/04/music.vue]forrás[/vue]".

Jó lenne, nem elveszni a részletekben, de mégis minnél több információt belesuvickolni, erre kiválónak tűnik a mindenféle megjegyzés (notes) meg a címkék a nyilakra (labels).

A VUE használata kb. pofon egyszerű. Alapból a sima kiválasztó nyilacska kell (s betű/billentyű), aztán jobb klikk és új elem (New Node), aztán ha már több elemünk van, akkor ideje nyilazni. (l, mint link) Mást meg nem is kell nagyon tudni. Tab-ra eltűnik a kezelőfelület, mint az Adobe termékekben, ami hasznos.

Különben észveszejtő, hogy vagy 5-6 programot kipróbáltam és vagy 13-at elvetettem, mert olyan alap dolgot nem tudtak, hogy tetszőleges elemek tetszőleges összekapcsolása. Semmi színezés, nyilacska, szaggatottvonal, csoportok, tetszőleges elhelyezhetőség nem kellett volna nekem. Aztán itt a VUE és d0ng, tud mindent és még gyors is meg szép is. :P
2008-04-15
Lájf
Katasztrófa ez a koránfekvés project. Már zsinórban ötödszörre csúszom le a nulla-órát. Pedig ügyesen fogatmostam már, meg minden, csak még ezt elintézem, illetve még ezt megnézem.

A gond ott kél, hogy én fél nyolckor. Próbálok.

Mondjuk most a DNS rendszerrel hadakozunk Img-vel, hogy sikerüljön az ashes.hu domént is besorozni, de nem egyszerű :) És ki ne tudna éjjel órákat eltölteni azzal, hogy IP címekre vadászik? :P
2008-04-14
nincs kategoria
- Alvás.
- OpenGL , DirectX programozás?
- Programfejlesztés, fejlesztői környezet
- Többfelhasználós verziójú parancsolatok

Most kb. az első pontig jutok :)

2008-04-12
blog
0. Legyen GUI is! Mert oké, hogy van fasza parancssor, de manapság márt tényleg két perc minden platformon összekattingatni valamit, akár csak egy frontendet, ami aztán meghívja a megfelelő parancssori kapcsolókkal a programot.

1. Legyen parancssor is! Mert oké, hogy van übercsillogós GUI, de mondjuk SSH-n, VNC-n keresztül nem mindig szeretnék egerezni. Az már csak hab a tortán, hogy szkriptekből kurva nehéz lenyomni az OK, Mégse, Talán gombok bármelyikét is.

2. Tervezz hosszú távra! Minden legyen állítható, ami teljesítménnyel kapcsolatos, 18 hónap múlva úgyis kétszer ennyi tranzisztorunk lesz. Ezzel az újrajátszhatóságot/élettartamot jelentősen el lehet nyújtani. Mennyire jó lenne, ha az IG2-ben a legújabb (immár vagy nyóc éves) patchben kapott véletlenszerű pályán nem 100 bolygó lenne a maximum, hanem "amennyit be tudsz írni"? :o)

3. Legyen minden beállításhoz egyértelmű leírás. Mert milyen fasza, mikor a BIOS-ban, az alapvető, a rendszer egészét érintő beállításokhoz is annyi van odaírva, hogy "Lehetséges értékek: Bekapcsolva, Kikapcsolva". Hát igen. A Windowsos hasonló élményekről meg mindenki napokat tudna mesélni. És akkor még nem is jártunk Linuxföldön :P

4. A program legyen teljesen egyhelyen. Ne szarjon öt meghajtóra, csak azért mert nekem épp annyi van. Ne pakoljon a Dokumentumok mappámba. Ott nem a videóimat, játékmentéseimet és egyéb szarságaimat tartom, hanem nyilván pr0nt :P A Sims, a Supreme Commander, a TrackMania United, mi a heréért piszkít oda, ahova nem illik? Különben ez is ilyen EPIC FAIL a unixszerű rendszereken, hogy minden be van pakolászva valamelyik /izé-be.. /usr /etc /bin /sbin. Honnan a geciből találjam ki?

5. A program legyen mobil, cipelhető, túlélő, igazi kiscserkész-típus. Ha feltelepítem, és közben az OS-em meghal, ne kelljen újratelepíteni. Egyszerűen ne, és kész. Nyilván nem várhatjuk el, hogy az OS az (újra)telepítésnél körülnézzen a winyón a már fentlévő programok után (habár, nem lenne katasztrófa egy XML-ben tárolni, hogy mi vagyok és mit tudok és akarok-e valamit az OS-be integráltatni). De amikor indítok egy programot, mint mondjuk az MP3Tag, akkor "vegye észre", hogy nincs bent a jobbklikk menüben (context/helyi menü), és épüljön be. De kérdezzen rá.

6. Csak akkor kérdezzen, ha "magától" akarna valamit cselekedni. De akkor kérdezzen. IE8 (a legújabb, legjobb .. z0mg!) minden szarra rákérdez. Rákattintok egy linkre és "biztos meg akarod nyitni?" .. igen, bazdmeg, azért kattintottam rá.

.. ah, most hirtelen nem jut eszembe több, de ugye binárisan még a 7 is soknak tűnik :)
2008-04-10
nincs kategoria
Reggel nem lesz Szent Szlájdsó. Legalábbis én kihagyom, inkább alszom :|

Új Bleach epizód teljesen EPIC, beadandim meg inkább FAIL kategóriába esnek. Az Ada programozási nyelv egyszerűen tébolyító, ah. Minden értelmes nyelvben a tömbökből elem kiválasztására a szögletes zárójelet használjuk, nem így az Adában. Tök jó, hogy délután hatkor ZH-m lesz, mert .. öö .. várjunk csak! Egy cseppet sem jó. 4 beadandó 2 ZH meg vizsga, az órákon "röpdolgozat" és a ZH-n elméleti "beugró". Hümm .. mintha kicsit magasra raktár volna a lécet, csak kár, hogy gátfutásban. Fél lábbal. Hátrakötött kézzel. Sötétben. És még csak nem is részegen! (Újabb "ah".)

Rengeteg szép és jó zenére leltem rá mostanság a nagy és széles Interneteken, aminek örülök, csak ilyen tempóban képtelenség mindegyiket meghallgatni és elpakolni a "helyére". Viszont még így is teljesen nyereséges a dolog.

Ha minden jól megy akkor a miniampban itt baloldalt találtok egy kövérebb (25 mega) post-rock/cipőfűző-csekkolós/atmoszfériguzs számot az Ef zenekartól. Szerintem gyönyörűséges, tessék szeretni.

Még egy kis más. Hogyan s miként lehetne összefogni? Egyátalán, van-e közös akarata a lakosságnak? Életképes lehetne-e egy "civil" cég?
Ugye vannak ezek a kht-k (közhasznú társaságok), mint mondjuk a szemétszállító cégek, ilyen-olyan parkfenttartás, stb.. Amik ugye nem profitorientáltak, hanem egyszerűen egy olyan lakossági funkciót visznek, amit "muszáj", semmi luxus, mindenkinek szüksége van rá, nincsenek (jelentős) különbségek az igényekben, tehát elvileg baromi egyszerű dolgokról van szó.

Mint a tömegközlekedés. Mindenki el akar jutni A-ból B-be, gyorsan, kényelmesen.

Aztán az olcsóság más kérdés. Egyszerűen, ha ilyen népsűrűség mellett kivitelezhetetlen a dolog, mert mondjuk nem éri meg hetven metrót építeni, akkor fel kell ismerni, hogy napalm, bulldózer vagy átgondolt várostervezés a következő 10-100 évre.

Tehát pragmatikusan szemlélve, van egy közösség (Budapest lakossága), amely szeretné magas hatékonysággal megszervezni a saját helyváltoztatását a városon belül.

Az üzleti megoldás nem jöhet szóba, mert nem tud ténylegesen versenyezni egy úthálózaton (általánosabban tetszőleges infrastruktúrán) 4-5 cég, a város teljes lefedésével, hiszen nem érné meg az első olyan pillanattól, amint egy területet többen akarnak kiszolgálni.

Akkor marad a DIY (do it yourself).

Ha átalánosságban mindenki közölné, hogy mikor hová akar eljutni, akkor szépen fel lehetne építeni egy optimális menetrendet. Ugyan ilyen adathalmaz nem áll rendelkezésünkre, de egész jól lehet közelíteni egy kis statisztikával meg megfigyeléssel. Gondolok például arra, hogy ha látják (valahogy), hogy egy buszon tömeg van, és ne' adj' isten, mondjuk kamerákon látják, hogy a többi megállóban is, akkor beiktathatnának egy járatot dinamikusan. Szintén megoldható lenne, hogy az elmúlt hetek kihasználtsága alapján önszabályozódna a járatsűrűség. Nem pedig ilyen elbaszott Központi Megmondjuk Mer' Csak Terv alapján járnának.

És buszok. Troli vagy más-elektromos/biodízeles/hidrogénes, hogy zéró-károsanyagot bocsáltjon ki. A "kötött pályával" az a bajom, hogy az nem rugalmas. Ha egyszer csak két-három járat hatékonyságát nagyban lehetne javítani valamilyen átstruktúrálással, megállóáthelyezéssel, útvonalváltoztatással, akkor az buszok esetében tart 35 és fél percig (kb. amíg a Tibiék átteszik a táblát), villamos/troli esetében meg legalább napok/hetek (ha nem kell megpályáztatni meg egyéb jóságok).

És. Ha már megvan az egyszerű felállás, hogy buszok, merre mikor, van egy szervezet amelyik felelős a műszaki (és egyéb) állapotért, buszvezetők vannak, jegyet/bérletet lehet venni, akkor igazából helló, minden megvan. Nem tűnik bonyolultnak. És mégis évek óta szopás van vele. Elpancsált millióóáárdok. Sztrájk. Késés, tömeg, kosz, túl kevés katanával feldíszített cigány-félék, büdös hómik.

Most a bérlet kerül ~8000 forintba, ha jól emlékszem. Vagyunk legalább félmillióan, akik megvesszük. Havi 4 milliárd forint. Most így 300 forint egy liter üzemanyag. Ha a személyi kiadások, amortizáció, meg adminisztratív költségek kitesznek 50%-ot (sose tesznek ki), akkor is marad több, mint 6 millió kilóméterre elég tallér. Bp. keresztbe kasul 25 kilóméter. Tehát 270 ezerszer lehetne elmenni az egyik végéből a másikba. Ha a járatok körbe mennek, akkor 135 ezer, az naponta 4.500 kör. Van száz járat, akkor az 45 kör minden nap, óránként több, mint másfél, majdnem kettő. Az pedig azt jelenti, hogy éjszaka is, meg hétvégén is, meg télen-nyáron, mindenhonnan mindenhova.

És azt még nem is említettem, hogy ma a buszok nem 1 kilóméteren esznek meg 1 litert. Hanem mondjuk 5-ön. (Ugye 25 literes fogyasztásnál 4 kilóméteren. 20-asnál meg 5-ön.) Tehát nyugodtan fel lehetne szorozni a dolgokat 4-gyel. De szorozzuk csak fel 2-vel, mert miért ne? Az azt jelenti, hogy több, mint három és fél járat óránként, éjjel is, abból simán ki tudunk hozni egy csúcsidőben óránként akár 10, éjjel meg al
r csak 2 óránként egy gyakoriságot.

Ugye milyen veszélyes a matematika, baszod? Még a végén kénytelenek lesznek a BKV-nál rájönni, hogy semmi sem áll a "jó" útjába, nincsenek már papíron predesztinálva a fasznyalásra.

Szeretnék látni egy kimutatást, hogy mégis, ők hogy számolnak, hirtelen nem találtam a honlapjukon.

Oh, aztán ügyesen beírtam a Google-be, és tadaam! :) Ugyan ez 2003-as, de alapnak nem rossz. Sőt, kis scrollozás és ott a többi is.

Hüm, hüm, hát igen.

2006-ban, 179 millió kilómétert mentek a BKV kacatjai, ami havonta 15, ami durván a kétszerese annak, amit tippeltem a tippelt bevételből. Viszont a bevételük 107 milliárd forint, ami havi 9, ami szintén dúrván a duplája annak, amit tippeltem. Viszont az utasszám meg 1,3 milliárd, ami fogalmam nincs, hogy mit jelent. (Gondolom azt összes utas,. Tehát, ha elmegyek egy nap 5 helyre, 10 átszálással, akkor én vagy 11 utast is kiteszek.)

Érdekes, hogy a bérletekből/jegyekből csak 42 milliárd forintjuk folyt be, a többit a közgyűlés, reklámok, miegymás teszi ki. Ami nem feltétlenül rossz, de igazából nem tetszik. Az összes ilyen az adónkból megy. Ha nem lennének ilyenek, sokkal kevesebb lenne az adónk. Az meg azért lenne jó, mert mi tényleg jobban tudunk vigyázni a pénzünkre, mint az állambácsi. Lévén náluk évi 10-20 milliárd kerekítési hiba (se), viszont annak a dolgozó 5 milliónak elég sokat számít még az a havi párezer is. Szintén durva, hogy ÁFA is van a tömegközlekedésen.

Érdekes kis csepp a biliben, hogy 2006-ban a BKV-nak 34 milliárd forint volt a bérköltsége. Ami belegondolva rengeteg, havonta 2,8 milliárd, ami átlag 220.000-es bruttó fizetést jelent. 12,8 ezer főre. (Ennyi volt a létszám 2006-ban.) Ehhez képest a "buszvezetők" (akik különben 4800-an vannak.) keresnek 100 körül. Éééérdekes? :0

Kellemes esti nyóc perc három óra van, ideje lenne lekucorodni.
2008-04-08
meta.blog
Szóval eddig minden szép és jó volt, mert a tárhely csak úgy aláhullt az égből, Imagótól, de aztán elfogyott a hely, meg különben is.

Már át is költöztem, főleg mert itt van PHP5, meg egy csomó jóság. Kedvem is van meg időm is, hogy elszöszöljek vele, csak valahogy mégse teszem, ah, gyász!
2008-04-02 04:36:00
Lájf
Szeretek a friss reggelben bemenni az egyetemre, ha barátságos napsütés van. Az is jó persze, ha gyönyörű viharunk van vagy fantasztikus ködünk. Az ilyenek mindig elkápráztatnak és már nem is zavar, hogy csak 3-4 órát aludtam.

Teljesen szánalmas, de már több, mint 380 részt elolvastam a Questionable Content képregényből. Ez egy kibaszott szappanopera, képregény formában, leheletnyi nördséggel, elégséges humorral és sok-sok cici, punci, kuki, stb.. utalgatással.

Az előző nap meg azon kaptam magam, hogy egy romantikus vígjátékról jelentettem ki, hogy tetszett.

Nem is tudom, hogy mihez lehetne ezt hasonlítani. Belül, bazdmeg, valami imó koncert lehet, vagy jóbarátok maraton. Érzésem szerint mindkettő egyszerre, plusz még egy nemzetközi szex és nyújork fankubb gyűlés is tombol.

Aggasztó, de úgy döntöttem, hogy azért mégse cserélem le a ruhatáramat csupa fekete dolgokra, és megyek veszek három liter fekete hajfestéket. Hanem gyakorlom a türelemet, jobbhíján.