csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2007-11-30 03:25:45
Lájf
Na, kellemesen átfagytunk, de ettől még totális korcsolya parafenomén vagyok; rá kellett döbbennem :] Persze lehet, hogy ez az állítás nem fedi teljesen a valóságot, de hát ez úgyis félig külön létsíkon, egy kicsit balra a jól (nem) megszokott realitástól elcsúsztatva létezik.

Tavaly ilyenkor volt utoljára kori a lábamon (ha jól emlékszem), és ahhoz képest most így teljesen gond nélkül ment minden. Senkin nem gázoltam át (nagyon), jobbra is szépen tudtam vésni a havas jégbe a koszorúcskákat, és hátra fele is könnyedén tudtam haladni..

Szóval egy szó, mint ~2^6,645 .. ez a jégen csúszkálós móka egész jó, a városliget viszonylag közel van, gyakrabban kéne kijárni. Mármint, egyáltalán, ki kéne járni :)

Az éccakai buszokat is egész fantasztikusan elértük, így mondhatjuk, hogy egy jót korcsolyáztunk. Habár, most így belegondolva mégse, hiszen Petiék nem hoztak magukkal, bérelni meg nem sikerült, mert kicsit hosszú volt a sor, mire kivárják kb. pont bezárt volna az egész kóceráj.

Pedig odamentünk már fél kilencre, legalább, de az is lehet, hogy már negyed után pár perccel ott tébláboltunk a fagyos éccakában! Csak ugye, ha beállunk a rossz sorba, az nem mindig célravezető. Hiába, még nincs diplománk, ha majd lesz, remélhetőleg képesek leszünk megfejteni a logikai feladványokat, amikkel a közönséget egzecíroztatták, ilyen piktogramos falragaszok/plakátok formájában. Lévén ki volt téve, hogy ha nincs jegyed és van korcsolyád, akkor menj a bal kapuhoz sorban állni.. ha kori is van meg jegy is, akkor irány a center, előre.. aztán a se kori, se jegy formációról nem szólt a fáma :) Mondjuk az kicsit ellenünk szól, hogy a főbejárattól jobbra maximum 15 méterre volt a kölcsönző bejárata, ami előtt szintén egy egészségtelenül hosszú sor állt.. :]

Annyit még megjegyzek, hogy az elmúlt egy év alatt a jégpályások nem sokat fejlődtek. Azaz semmit. Még mindig nincs gumipadló a jég és az öltöző között :|
2007-11-27 06:23:19
Lájf
Azé' lehet ám', hogy mégse volt olyan jó ötlet berakni az óráimat reggelre, hogy maj' akkor felkelek, és nem megy el az egész napom.. Mert most ugyan rettentően produktívan töltöttem el az elmúlt hat órát (nem.), de még a legoptimistább számítások szerint is 0 az esélye annak, hogy bemenjek délnél korábban...

Viszont csütörtökön Jeges Est és még korcsolyám is lesz addigra, hehe ^.^

Hab a tortán, a koktélcseresznye alatt 2,23 miliméterrel, hogy van új Heroes rész és a bH is újra virul.

A cseresznyét meg megettem. Na, zsupsz az ágyba :|
2007-11-26 03:10:59
szappanoperák
Azt hiszem azért szeretem a Numb3rst leginkább, mert olyan barátságos. Charlie, aki a matematikus prof a sorozatban, Don az FBI-os különleges ügynök a bátyja, az apjuk Alan, Charlie barátja, volt tanára, Prof. Fleinhardt, stb.. mindenki tipikus jófiú.. de azért mindenkinek vannak problémái, gondjai, kommunikációs nehézségeik egymás között. Összejönnek, szakítanak. Tényleg szappanoperás, főleg, hogy mostanra már teljesen háttérbe szorult a tényleges matematika, viszont sokkal nördesebb, gíkesebb, kockább lett a sorozat. Az is látszik, hogy nem a CSI-t másolják, mint pl. az első évadban, ami jó is, meg annyira nem is. Szeretem, ha szállnak a végtagok :|

Ez a rész képregényes volt, az előző MMORPG-s, szóval el vannak látva rendesen a kibertér ifjoncai (énis, énis, igen) :) Jah, nyilván Amita is "helló" :D
2007-11-24 06:24:31
blog
Nanosolar. Pont.

0,3 dollár/watt. Olcsóbb, mint a fosszilis tüzelőanyagok. Pont.

Azthiszem az ilyen dolgok fénylenek át a 2007-nek nevezett szargödör mélyéről, tesznek rendet a piciny lelkemben, éltetnek és egyéb kliséket művelnek.

Második kedvenc városom, ahogy egyre jobban süllyed a "politikai elit" habzó gecijében, eszembe ötlik, hogy mennyire instabil, változó, képlékeny és illékony a határ a helyes és a helytelen között.

Vannak biztos dolgok. Én pedig szeretem a biztosat, szeretem, ha valami egyértelmű.

Nem összekeverendő az egyszerűvel, a könnyen átláthatóval, a felületessel vagy a kevéssel.

A napunk nagy részében döntéseket hozunk, amik eredménye mások életének részévé válik valahogyan, hat másokra, azok életére. Ha úgy döntök, hogy nem megyek le boltba, akkor valószínűleg fogok rendelni kaját, ezzel a pizzafutár életére hatok. Azzal, hogy adok neki ~ 10% borravalót, szintén.

Vajon ha nem adok neki, akkor azzal helyesen cselekedem-e? Ez egy egyszerűnek tűnő kérdés, de közel sem az, nagyrészt, mert nem egyértelmű, hogy mi a "helyes" ilyenkor.

Pedig csak 263 forintról van szó!

Felelősség, de talán mégse akkora, hogy egyátalán megérje belefektetni valamennyi energiát, hogy végiggondoljam.. meg egyszerűen a számomra könnyebb megoldásnál maradok és kész.

Nyilván a kedvenc tisztségviselőink is voltak egyszer átlagos emberek, ők is szembekerültek az élet morális kérdéseivel, csak úgy látszik elbuktak már idejekorán a faszba, aztán "na, hát ennek a fair-play díjnak már lőttek, majd a következő körben újra próbáljuk" alapon úgy döntöttek, hogy akkor levetkőzik a felelősség verejtékkel és lelkiismerettel bélelt bundáját.

Ha mégsem így volt, akkor pedig már-már emberfeletti nehézségekkel kell megküzdeniük 32 tizedmásodpercenként, legalábbis látszólag, a bizonyítottan rossz döntéseik számából ítélve.

Ugyan a borravaló kérdése egyszerű közgazdász talán, mivel a vevő magatartása szépen befolyásolja az árakat, ha senki sem ad borravalót, ami ugye sarkítás, de nevezzük így azt az esetet, amikor egyre kevésbé éri meg pizzafutárnak menni, akkor ebben az esetben a "munkaerőhiány" felsrófolja a fizetésüket, az pedig a kiszállítás árát, ami a pizzák árát, tehát pont ott vagyunk, mintha adnánk borravalót. (Csak ez után esetleg adóznak, etc..)

A másik esetben, ha adunk, akkor ugye kisebb fizetésért is megéri futárnak lenni, hiszen extra pénzhez jutnak, tehát hivatalosan/papíron elvannak kevesebből is. Ez oda vezet, hogy olcsóbb lesz a kiszállítás, tehát a pizza is, tehát olyan, mitnha nem is adnánk.

WTF?! Akkor most mi van? Helyes-e a gondolatmenetem? Teljes-e? Téves-e? Megállapítható-e egyátalán a helyesség ilyen esetekben? Ugyan ilyen gondolati séma alapján mikről látható még be, hogy igazából "mindegy" a dolog?

Vajon "pont ilyen alapon" belátható az is, hogy ténylegesen mind1, hogy most akkor a BKV-n érdemes-e bérletet/jegyet venni? Esetleg az is mindegy, hogy kire szavazunk? Vajon minden két-lehetőséges választásunk csak ámítás? :)

Nyilván nem, de mégis, mit vártok tőlem reggel fél hétkor? :]

Mellesleg bárki, aki szeretne befektetni a Nanosolarba, keressen meg, gyűjtsünk pár milliárdot, vegyünk részesedést, várjunk .. majd adjuk el és éljünk, mint a luxuskurvák a Beverly Hillsen.. vagy esetleg forgassuk vissza a pénzt és csináljunk végre egy értelemes C++ fordítót, ami képes arra, hogy a vacak "késői-kötéseket" O(1) időben megvalósítsa (ill. nagyrészüket) :P

Ha engem kérdeztek, én az utóbbira szavazok, talán .. azthiszem.. öhm :]
2007-11-24 02:02:35
sch00l
Például arra, hogy matekot tanítsanak a youtube-on.

Eddig 153 videója van és meglepetésemre teljesen korrektek. Kicsit furán beszél angolul az elején, de egész érthetőek :)

Hogy ez miért jó? Azért, mert ilyenekkel lehet megérteni dolgokat. Hallani és látni miközben felkerülnek az üres táblára a jelek egymás után merőben eltér egy száraz, kész, statikus könyvtől.


Egyéb érdekességek, a matematika világából...

Ha 21 évvel idősebb az anya a fiánál és 6 év múlva 5-ször annyi idős lesz, mint a fia, akkor hol van az apa?

A kérdés látszólag totális sületlenség, hiszen az életkorból nem következik az elhelyezkedés, vagy mégis?

Lássuk.. ha x az anya életkora és y a fiú életkora, akkor:

x = y + 21
(x+6) = 5 (y+6)

Ebből a két egyenletből kapjuk, hogy x = -3/4, tehát ha években adtuk meg a feladványt, akkor átszámolva, a fiú -9 hónapos, tehát hol is van az apa? Éppen anyuban! :] (innen)

2007-11-23 20:17:08
Lájf
Az éjszakai sétáknak van egy elég nagy előnye, mégpedi az, hogy mindenféle szép dologgal lehet szembe találkozni.

Például tegnap láttam egy aranyos kis sünit. Elég félénk volt, de aztán megsimogattam és mindketten mentünk a magunk dolgára. Mondjuk ő inkább még gubbaszott egy kicsit..

Na, lejárt a mofogep.. valaki kiteregethetne :P
2007-11-22 07:33:02
blog
Az intravénás bundáskenyér és a kedvenc ropogós napilap mellé.

Ha van egy C++ programom, amiben van egy osztály, aminek van egy privát egész típusú változója, egy üres paraméterlistájú konstruktora meg egy nem-üres paraméterlistájúja. Majd az utóbbiban meghívom az előbbit, akkor miért van az, hogy.. de minek is beszélek itt, lássuk a kódot!


class Ize {
private:
int a;
public:
Ize(){
a= 20;
}
Ize( int param1){
Ize();
std::cout << a;
}
}

int main(){

Ize i1(3);

// itt ki kene irnia, hogy 20

}


Itt egy kép az egészről, kicsit több kommenttel.

Másik érdekesség, hogy ugye vannak ilyen dolgok, hogy referencia szerinti paraméter átadás, ami egész okos dolog. Amit nem láttam, csak kevés nyelvben, az a változóra hivatkozás a nevével, de úgy, hogy a nevét dinamikusan állítom elő, nem pedig a szokásos módon, azaz nincs beledrótozva a forráskódba.

PHP-ban van ilyen, hogy $x = 0; $a = "x"; $$a = 3;, C++-ban illetve C#-ban van-e valami hasonszőrű dolog?

Egyszerű probléma, hogy van harminc változóm, be kéne kérni őket szépen sorjában.

Triviálisan rossz megoldás, hogy harminszor bepötyögöm, hogy "kérem írja be az autó rendszámát", "kérem írja be az autó alvázszámát", "kérem írja be az autó színét" és így tovább..

Trú OOP megoldás, ha csinálok egy konténer objektumot, aminek mondjuk van egy tömbje, amiben van harminc ilyen adattároló osztályú objektum, amiknek van bekérő metódusa és tudja a saját nevét, meg süt, főz zenél.

Határeset megoldás pointerekkel és/vagy változó változókkal (így hívják azt a fajta konstrukctiót, amit a fentebbi PHP kód illusztrál).

Eltárolom egy tömbbe a változókat. (Oké, de hogyan, miként, milyen módon? Lásd lentebb..)

Vagy a neveiket, mert ismét csak hiánycikk egy olyan lehetőség a C++ / C#-ban, amivel le lehet kérni egy adott változó saját nevét. Ugye milyen kényelmes lenne, ha ki-vagyok(anakin) azt adná vissza, hogy "anakin".

Tehát van egy valamilyen adatszerkezetünk, benne a 40 (igen, a 30 meghízott) változó. Egy ciklussal végigfutunk rajtuk és ..

valtozok = { szin, rendszam, loero, ajtok_szama, sarhanyo, hatsokerek_meghajtas, veszvillogo, spoiler, csomagtartoban_hulla, kesztyutartoban_magnum };

while( e = valtozok.next() ){
ConsoleWrite("Kérem a(z) " + valtozo_neve( e ) + " értékét:");
*e = ConsoleRead();
}


Ilyet konkrétan egyetlen nyelvben sem tudok megvalósítani, ami nem azt jelenti, hogy nincs ilyen, csak nem tudok róla. Vagy tényleg nincs ilyen.

Esetleg még azt lehet kipróbálni, hogyha a tömbbe/listába/akármibe, amibe tároljuk a 42 változónkat, referencia szerint spájzolunk. Ami nem az adott értéket teszi be, hanem csak egy mutatót az eredeti változóra, aminek amúgy az értéke kerülne be. Ezzel talán ki lehet játszani a pointerhasználatot a beolvasásnál (ez a *e rész, ahol a *e jelenti az "e változó értéke" dolgot).

Ez jól hangzik, csak még mindig nem tisztáztuk, hogy a képzeletbeli zsákunkba hogyan pakoltunk bele minden jót.

valtozok = { ... };

Ez egy típus nélküli valami, amiben egyszerűen vannak dolgok. Kár, hogy nem a bölcsészet témakörében bolyongunk, hisz' akkor ilyen apróságokkal nem kéne foglalkoznunk, csak ha még hiányzik 32 000 oldal a doktorinkból... de így jártam.

Gond lehet az is, hogy amiket teszünk bele a zsákunkba, nem mind egyformák, de ilyenkor mindnképpen objektumokról kell már beszélnünk és beolvasó metódusról, hiszen nem tudnánk csak úgy elintézni akkor az értékadást. (A kód pont így nézhetne ki akkor is, mert lehet(ne) definiálni értékadó/másoló operátort.) Ilyenkor egy közös ős osztályból lehet származtatni a különböző adatosztályokat, majd a hiperszónikus adatszerkezetünkben erre a közös ősre tudunk hivatkozni, mint típusra.

AlapAdat* valtozok = { szinObjektum, rendszamObjektum, hullaObjektum, ... };

Ugye ez akár jól is működne a C++-ban, de a C#-ban erős sírás lenne a vége, mert jaj, pointerek és jaj, menedzselt kód és jaj, akkor meg már nem-biztonságosként kell fordítani az egész hóbelevancot..

Tehát ezzel a megközelítéssel, hogy a zsákunkban a különböző objektumokra mutatunk csak, amik rendelkeznek valami hasonlósággal (közös ős), ezért kivitelezhető a dolog..

Mégis legjobban az tetszene, ha lehetne változó referenciákat tárolni, akár különböző típusúakat is egy sima batyuban, le tudnám kérni azt a nevet, amit adtam neki a forráskódban, meg egyéb nyalánkságok.

Azért azt megjegyzem, hogy a név lekérés nem túl hasznos, ha mondjuk a változó neve kocsi_bal_pocok_ize_ketto, akkor ezt nem lehet kiiratni csak úgy a felhasználónak. Ilyenkor egy okos-objektumba' kell beszervezni az adattárolást, adatbekérést. Aminek előnye, hogy egyből tudjuk a bekérésnél helyben ellenőrizni, hogy jó formátumú adatokat kaptunk-e. Meg mikor létrehozzuk, könnyedén nevesíthetjük, és mondjuk mikor kiírásra kerül a sor, egy objektum.nevem() metódushívással lekérhetjük a szépen formázott, tagolt, központozott billogját.

... teljesen kihűlt a pirítós, vagy le se húztam? Csak nincs bedugva, az is meglehet. Vidám vasárnapot mindenkinek erre a szép csütörtökre, megyek és lefekszem :)
2007-11-21 07:17:55
sch00l
Úgy látszik lemaradok a MINIX 3 előadásról, pedig maga a rendszer ősatyja, az operációs rendszerek egyik prófétája, a programozók Bibliájának a szerzője, stb... azaz a címben már említett Karácsonyfa bácsi tartja. (Na jó, igazából az Tannenbaum és igazából fenyőfa, de a dalban _nyilván_ a karácsonyfára utalnak.) Külföldi előadó az ELTE-n. Nagy szó!

Csak berakták hajnali 10-től délig. Ami önmagában még egész jó, csak közbejött egy ilyen spontán házibuli. Tipikusan úgy zajlik az ilyen, hogy ad hoc módon felhívja az illető az egyik barátját, hogy "hol vagy?" "..." "oké, megyek". Aztán másnap hétre haza is ér :P

Pedig ez az előadás érdekel, érdekes és hasznos.. meg ... :|
2007-11-20 03:30:00
Lájf
Kellemes, lágy és andalító a K-Pax filmzenéje, olcsó bumpmappos fény szórja statikus árnyait a fűrészpor tapétára, üres Mackó Sajtos aludarabkák jelzik a terrorcselekmény áldozatainak hűlt helyét, és egy piros literes tejesdoboz reszket az asztal szélén, tudja, nincs más sok hátra.

Ha felkelek egyből bemegyek, de mégis lekések 2 órát, de sebaj, csak legyintek és ban-bán vigyorgok majd a vizsgán.

Pointerek és absztakt polimorfikus osztályok vigyázzák álmaitokat, én meg majd vigyázok rájuk :)
2007-11-18 07:35:19
nincs kategoria
Mostmáraztán tényleg, basszatok meg futva.

"Engedélykérés reklámlevél küldésére kötelezõ biztosítás váltással kapcsolatban" - egy ilyen szpem után igazából nem maradt bennem egy szemernyi kétely se, hogy már túl vagyok a kritikus tömegen, a holtponton, vagy bármiféle határértéken, ami után kontrollálhatatlanul írok zagyvaságokat ide, jól.

Az új Subscribe album nájszos. Olyan, hogy állandóan más és részletgazdag meg ilyesmi. Tisztára imós lehetek, de most épp duplán sajnálom magam, mer' elálmosodtam, megéheztem, nem elég új a gépem ahhoz, hogy csillivilli háborúkat vívhassak a Supreme Commander: Forged Alliance játékban, viszont a Viva Pinata meg tökjó, de mégse. Mintha 3 évet várnál valamire, aztán mikor megkapod, akkor rájössz, hogy.. mégse kell. Pont olyan (igen, "pont olyan"), mint az irracionális félelmek pl. a fogorvostól. Hm, jut eszembe, ki kéne vetetnem a varratokat..

Szóval C#, menedzselt kód. .. Asszociációs szingularitás .. hopp .. Még mielőtt bárkit is megsértenék/bántanék/belegázolnÁk a lelkivilágába, azon gondolkodám vadul, már egy jó ideje, hogy gazdasági-informatikus. Mert, hogy kb. olyan, mint a nyuszikás viccben a lódarázs. Mármint hogy valahogy nem nyugtatott meg eddig egyik ilyen irányú aspiráns se, hogy .. pedig próbálták.

Van egy egyszerű probléma, de most meg már fáradt vagyok hozzá - meg fáj a fejem, gondolom a Zéhségtől.. öö.. a Lustaságtól - főleg, hogy nem is olyan egyszerű.

Visszatérve erre az atletikus análszexre, voltunk futni dSa-val. Összesen (mármint 2-en együtt) megtettünk 5 kört a ház körül. Erős kezdésnek mondanám, főleg éjjel fél 1 körül, hirtelen elhatározásból :]

Oh és egyen ... hm, ezt a mondatot nem tudom, hogy akartam befejezni, de gyanítom, hogy a következő szó faszt lett volna.. de mi lesz az alannyal? Sebaj.

Közben ugyanis örömhíreket kaptam ímélben, meg nyilván szpemet. Vannak értelmes, korrekt és olcsó kínaiak is az eBayen, hehe :)

.. áh, rájöttem. A Sony-Ericsson. Meg úgy en bloc az egész telefóniaipar, bő nyál opcionális, az ÉCc nem. Miért? Mert, megalkották a W950i-t, aztán a W960i-t. Az elsőben nincs idegesítő bloatware fényképező, 4 giga memória, 3g, umts, zenél, érintőképernyős, jól néz ki, lehet kapni eBayen, királyság, és így tovább. Az utódját még nem lehet kapni. Csúnya. Van benne fényképező. 8 giga memória. WLAN.

wLAN, Értem? :|

Ráadásul kiderült, hogy a most (nem-)használt telefonom nem független, d'oh! Én meg közben átmentem a Pannonhoz, mert hogy az milyen jó lesz, mert kedvezőbb percdíjak, meg úgyis annyit beszélehetek ingyen anyuval, hogy húú.. (nem.) De megérte, nagyon. (NEM!)

Nyilván, ha már épp függetlenítés, akkor a mobilszolgáltatók is nyeljenek gecit, vagy négy-öt decit.

.. sose árt rákattintani a "küldés" gombra, ha azt szeretném, hogy kikerüljön a poszt .. jó8.
2007-11-14 22:00:56
nincs kategoria
Miután kb. 3-4 lokalizált apokalipszist túléltem, kénytelen voltam egy újabb, minden valószínűség szerint fatális, bekövetkezte előtt kimenni a konyhába és keresni valami kaját. Mert ugye akkor van helyi világvége, amikor rájövök, hogy éhes vagyok és nincs karnyújtásnyira tőlem semmi féle finom & ehető dolog.

Kint se volt sok, de azért egy kis zabpehely akadt. Gyorsan elmostam hozzá a szép ződ tálikámat, miközben eszembe jutott, hogy utamon hazafelé, szembetalálkoztam vagy nyolc rostokoló villamossal. Történt, hogy a Fehérvári úton kb. a Hengermalom úti megállótól a Kalotaszeg utcai megállón túlig tartott a veszteglők sora. Nem tudom a pontos okát a torlódásnak, de úgy tűnt, mintha az első kettő villamos koccant volna.. vagy esetleg kisiklott a legelső? Megcsúszott? Hm.. mindegy is.
2007-11-14 20:45:01
Zene
Élvezeti érték szerinti rangsorban:

I.

I.

Nagy talány, hogy vajon milyen játékok ezek. Lévén nem árulok zsákba macskát, az I. az nem más, mint az Arcanum nevű action-RPG játék zenéje, az I. pedig az Independence War 2: The Edge of Chaos muzsikája.

Különös ismertetőjeleik ezen játékoknak, hogy nem játszottam végig egyiket se, viszont mind a 2 fönt van a gépemen a mai napig. Természetesen kisebb-nagyobb megszakításokkal, lévén most az Arcanum nincs fönt ezen, de a régin fönt volt, majd erre is felkerül azthiszem a közeljövőben :)


Jah és a dolog apropója, ami miatt kiraktam ide eme két gyöngyszemkét: drom.
2007-11-13 04:23:13
sch00l
Szerényen kürtölöm hadititokká, hogy leigáztam a C++ hatalmas erősségeit, és sikeresen elkészültem az első beadandómmal, ami kb. 3 héttel ezelőttre "lesz" esedékes.

Haha (:

A dolog pikantériája, hogy nyilván nem úgy csináltam meg, mint bármely épeszű féleszű, hanem sokkal több enegergiabefektetéssel, csökkentett hatékonysággal, meg persze reményeim szerint három és fél hiper-extra adag szerzett tapasztalattal. Mellyel a folyamat "melléktermékeként" gazdagabb lettem.

Ámen. Ennek örömére már van mire fogni, hogy miért is csak délre fogok bemenni, és mi végett tapasztalható majd egy kisebb űr a vérlázítóan izgalmas első két órámon..
2007-11-10 04:42:26
nincs kategoria
Egy hétig próbálhatok tartózkodni a tejtermékek fogyasztásától :|

Pedig már szinte gond nélkül tudok ismét csámcsogni, ami elég jó, tekintve, hogy ami nem nem tejes dolog, az általában hús és nehezebb elrágni, mint mondjuk a joghurtot, tejfölt, sajtot, túrót.

Csütörtökön, amikor is kb. 3 perc alatt kivették mind 2 fogamat, amiből kellmetlen volt kb. 21 másodperc és fájdalmas meg kb. 5, szóval aznap legalább egy órán keresztül hozzám képest a pánikolós kurváak amatőröknek tűntek volna, annyira hatás alatt voltam.

Sokadik eset, hogy feleslegesnek bizonyul az aggódásom. Végiggondolva teljesen felesleges már az első pillanattól kezdve, hiszen nincs haszna.

Kiskoromban volt egy kellemetlen élményem a hajszárítóval - tegyük fel legalábbis -, akkor nem csoda, hogy a több millió év óta működő feltételes-reflex szerű rossz érzés tör rám, már mikor hajat akarok mosni. Mert tudom, hogy hajat kell szárítanom utána. Ez a tanulási mechanizmus lehet, hogy kiválóan működött a dzsungelben. Valószínűleg még manapság is nagyon fontos szerepet tölt be gyerekkorban. Viszont kicsit kezd kontraproduktívnak tűnni bizonyos életkor felett. Mert hát hiába váltódik ki a kellemetlen érzés a hajszárítás gondolatára, mégsem fogok fejvesztve menekülni már a hajmosás gondolatára.

Tehát csak nyűg. Sőt, igazából nem csak egy "kis kellemetlenség", mert minden esetben, amikor kiderül, hogy "felesleges" volt azt érezni, amit, akkor úgy járhatok, hogy ha egyszer tényleg fontos lenne, hogy megvédjen valamitől ez a módszer, nem fogom komolyan venni.

Túl sokszor kiált farkast az elmém, aztán hopsz.

...

Trigunt végignéztem. Meg az Elfen Liedet is. Elég .. mély, főleg az utóbbi. De a kettő együtt különösen erős kombináció volt, főként számomra.

...

Per pillanat nem megy a bH. Az élet megy tovább. Plusz mindenki látott már hidrát, nem? :)
2007-11-07 21:14:38
Anime
Trigun. Mikor először elkezdtem nézni, abbahagytam az 5. résznél, vicces volt meg minden, csak mégsem. Úgyértem "értelmetlennek" tűnt.

Most a 18. résznél vagyok.. érdekesebb, mint valaha, értelmesebb, mint eddig bármi. Komolyan mondom.

Semmi kedvem elmenni haza, hogy holnap aztán elrobogjunk a fogászhoz, hogy még két fogamat kinyisszantsa. Nyilván mégis megyek és mégis "persze, szedje ki".

Hogy lehet, hogy bizonyos dolgokat csak így "bevállalunk", míg mondjuk ha arról van szó, hogy elinduljunk a buszhoz, akkor meg már-már képtelenségnek tűnik a dolog. Halogatás? Akaraterő?

Eh, mindjárt megy a buszom.. hazajöttem lesz még ebből pár mondat, jó pár.
2007-11-05 23:04:17
sch00l
Először is, az ELTE kapja be. Mivel nem irattam be egy jegyet az előző félévben ezért most (!) reklamálnak, és küldtek egy csekket, hogy fizessek be 3000 (!!!) forintot, mer' ejnyebejnye. Persze. Jó vicc. Elment az oktató egy hónapra külföldre és a tanszékvezetőjét se találtam sehol az utolsó nap, amikor indexleadás volt. Nyilván, miért nem irattam be előtte, csak. Azért. Kurvák ezek.

Másodsorban meg OMFGLOLWTFBBQ, mert Analízis 2 ZH, és sikerült. Kevés "felemelőbb" érzés van, mint úgy sejteni, hogy "na, ez most jó lett". Nyilván az is igaz, hogy a pofáraesés mértékének baaazdmeeeg-faktora kevés dolgnak nagyobb, mint egy analízis ZH-nak, de ez még odébb van :)

Most meg lapátolom a biteket balra meg jobbra, mert C++ beadandó és mindjárt bealszok..
2007-11-03 01:30:48
Játék
Csendben állunk, nem röhörészünk, a fejünket lehajtjuk, elszomorodunk.

Nagy örömmel vetettem bele magam az új EE-be, hiszen stratégia, főleg RTS. Azokat meg igen csak szeretem. Gyorsan bekattingattam minden féle beállítást, mert alapból elég trágyán nézett ki. Utána jobb volt, a settlers IV-re vagy a III-ra emlékeztetett az a dzsungeles jelenet a főmenü hátterében. Gyorsan egy skirmisht. Oké, megvan. Nagyon szép menüje van, a Longhorn jut eszembe róla. Nem a Vista, mert az nem olyan "erőteljes" név, ez meg mégis csak egy háborús játék. Betöltött. Végre.

Innentől már semmi jó nem történt. Habár de, egyetlen jó pontja van a játéknak, mindjárt arra is kitérek. A demóban Modern és Jövő érák vannak, ebben a sorrendben. Összesen van 4 éra, nem vitték túlzásba, az EE II-ben volt vagy 14, és szerettem őket.. hüp, hüp. Ennél még a Rise of Nations is többet vonultatott fel. Most mielőtt azt hinnétek, hogy mennyiség a minőség felett, akkor gyorsan leszögezném, hogy nem. Mindkettő fontos. Valószínűleg nem sirdogálnék azon, hogy de kevés, ha ez a 4 tényleg olyan jó lenne. De nem az.

Elsőre azt gondoltam, hogy itt valamit egyszerűen nem találok. Hol van a további húsz épület? Eddig találtam 10-et. Azokból is 5 totál felesleges. Van három fajta nyersanyag. Az első, fantáziadúsan, nyersanyag. A második vagyon, a harmadik pedig technológiai pont. Lehet kereskedni, ami abból áll, hogy lepakolunk egy főépületet meg lehetőleg jó messze egy piacot és a piacról jobb klikk a főépületre, ennyi. A Városközpont (City Center), a főépület, is termel valamennyi nyersanyagot, de nem jöttem rá, hogy mennyit. Nincs számszerűsítve. Vagyont a pályán található kincsekből lehet szerválni ezen kívül.
A nyers nyersanyagot (aah :|) ilyen különböző kupacok mellé épített workakármikkel lehet termelni. A főépületen, a workizén, meg a piacon lehet növelni a dolgozók számát, elég borsos áruk van, de nyilván hosszú távon megtérülnek.

A játék terület alapú, azaz a pálya fel van darabolva kisebb régiókra, ezek irányításáért megy a harc, meg a spenótért. Mi másért? :) De igazából minek is magyarázom itt.. Rise of Nations másolat, a gyengébbik fajtából. A mad.doc csapat készítette, de én a helyükben nem adtam volna a nevemet ehhez.

Nagyon gagyi a balance, a tornyok nem érnek semmit, a légi egységek érdekes módon vagy lőnek vagy nem, a bombázással két perc alatt le tudunk darálni akármilyen ellenfelet, stb..

Az egyetlen jó húzás, az a Halftruck HERC. Ne kérdezzétek mi az a HERC, nem tudom, de ezek a robotok. (Lehet, hogy Highly Evolved Robotic Creature, de inkább "Helló, En Raketazok Cuncikaim" szóösszetételre utal, persze nem rakétáznak.) Van Tri-pod HERC, vagy mi, ami ilyen három lábú. Hol is láttunk ilyet? Hm.. ja! WotW (War of the Worlds, HG Wells, film is volt belőle, játék is lesz, stb..) van ilyen másfajta HERC is, de a halftruck a jó, mert van QSG-je. Quantum Singularity Gun. Csinál egy feketejukat és mindent beszippant, szó szerint ^-^ A grafika egész tűrhető. Még Aegia PhysiX-et is használ, ha esetleg megszaladt volna, és lenne olyan kártyánk.

Bekezdésenként változik a benyomásom a "te jó ég! mit tettek?" és a "áááá! a szemeim!" stációk között. Ugyan nem gondolom, hogy a teljes verzió is ilyen lesz, de ez egyszerűen legyalulta a finoman polírozott és messzemenően cuki módon tekervényes agybarázdáimról a lelkesedést, de kibaszottul :C

Sebaj, maj' úgyis jön a Forged Alliance.. meg pár év és a hiperszónikus 32-magos procikkal megpimpolt gépeken már egész tűrhetően tudunk majd háborúzni. Legalábbis prognosztizálom én.. :)

Jah és még valami. A játék csúnya is. Mármint egyszerűen nem úgy néz ki, mint a HW-n :)
2007-11-02 21:02:54
Lájf
Miért kell egy 1,7 gigás fájlt becsomagolni egy zipbe? Kisebb sem lett, viszont teljesen feleslegesen bosszantják vele az embert. Empire Earth III demó, de találtam gyors mirrort: GamersHell, persze kiderült, hogy mégse volt olyan gyors.

Hasonlóan érthetetlenül állok a Songbird téma előtt. Nyilván jó, hogy hypeolják, de igazából totál alap dolgok nincsenek benne. Akkor meg minek kérik a népet, hogy nagy erőkkel támadjon a bugzillán keresztül? Ha van mint csinálni, akkor csak elvonja a fejlesztők figyelmét a sok teendő ami a bugok adminisztrálásával jár.
2007-11-02 00:56:39
blog
Feladat: a végső megoldás kidolgozása a háttérproblémára.

Motiváció (ezzel a felkiáltással próbál a kedves analízis előadó minket meggyőzni arról, hogy nem totál sületlenségek és koffein keresztezéséből keletkezett a tárgy..)

1. Probléma megoldása
2. ??
3. Profit!

Esettanulmány: webshots Ugyan nekik van legalább harminc billenőskocsira való lélegzetelállítóan kanfasztikus tájképük, meg még jó pár bálányi egyéb kacatjuk, de fizetősek.
Persze ettől még lehet esetleg jó a háttérmenedzser alkalmazásuk, de nem csigázom fel hasztalanul a kedélyeket, hiszen szar a programjuk. Mindent saját albumokba akar pakolni, lassú is meg buta is.. és fő probléma képpen megjegyzem, hogy JPG-ből JPG-be konvertál, ami nem jó, mert ugye veszteséges.

Tehát Webshots kilőve. (pun intended? :C)

Következő áldozat: EasyWallpaper 3.10.
Levakarjuk a nagy és széles Internetről, aztán install, egész fájdalommentes. Elindítjuk és mehetünk is a temetőbe.. habár inkább visznek minket. Szívroham okán. Ez a kis program egy meglepetésszerű hangeffektussal támad már az első percben.. nem túl kellemes éccaka :|

Oké, a menüben gyorsan kilőjük a start-up hangot, de a háttércserénél ragaszkodik valamilyen zajhoz. Választani lehet tetszőlegesen egy WAV-ot. Hihetetlenül lassú, nem reagál, plusz még zajos is háttércserélés közben, hát ebből elég nehéz lesz javítania.

Vannak kategóriák, ez jó.. egy kép akár több kategóriába is tartozhat, hmm.. gyorsan hozzá lehet adni a képeket.. piros pont. Nincs preview, jaj mégis, de bár ne lenne! Ez szörnyű, minden képet beletorzít egy négyszögbe :| Már-már hihetetlenül hangzik, de ők még nem hallottak a drag&dropról, pedig már a Linux disztrókban is alapkövetelményként kezd elterjedni.. áúcs.

Tehát áttenni egy képet egy másik kategóriába, pusztán a neve alapján.. kihívás.

Van benne egy jó dolog, ez pedig ilyen folyamatosan változó "csillagkép" háttér lehetőség. Ugye a windóz 3.11 és a '95 kedvelt képernyővédőjének egy felemásra sikeredett rimékjével nézhetünk farkasszemet. Persze ne nagyon tegyük, mert viccesebb emberek ilyenkor a képernyő bal sarkában megjelenő About.. -ra klikkelve ismét közelebb hozhatják hozzánk a halottak napját, egy jól irányzott mennydörgés képében. Úgy látszik ezeknél süketek dolgoznak :|

A Competent Software az a tökös, izmos banda, aki ki mer állni és pénzt merészel elkérni ezért a szarkupacért. Legalább humorérzékük van. :C

Mást nem tud. Hát ez van. Ha nem találok jobbat, akkor ez is megfelel, csak majd fel kell cimkéznek valahogy a képeket méret ill. képarány szerint, de erre meg nem tart semeddig se írni egy szkriptet.

Persze ennyi erővel csinálhatnék magamnak háttérképcserélőt is, de akkor meg a végén még unatkoznék..

Következőt! Smart Wallpaper Lite 3.1. A neve ennek is kísértetiesen a Windóz 3.1-et idézi, de lehet, hogy csak én vagyok paranoiás.

Hm, valószínűleg az utóbbi. Ez a kis program meglepően jól működik. Gyors. Nem szarozik, cserél, helló. Mondjuk valami probléma mintha lenne azzal, hogy nem frissíti az asztalt, tehát hiába tett be új hátteret, amíg nem kezdem el a frissítést nyomkodni, nem látom. Ejj, és kategóriák sincsenek.

Már csak 1 program van hátra, amit találtam, remélem azért az jobb lesz mint ezek összekombinálva, mert eddig elég szarul állunk..

Utolsó szalmaszálnak nyújtott békejobbért küldött hátbaszúrt nindzsába állított kékgalam, fehér zászlóval: Gaia. Wallpaper Desktop Free 1.20.

Igen. Ingyenes, feltelepül, semmi halálhörgés az indításnál. Gyors, vannak kategóriák. Van preview. Mondtam már, hogy gyors? Drag&drop, a lefőzhetetlen páros :C Mutatja a felbontását a képeknek a previewnél, szóval egész hasznos.

Na, már csak egy ilyen feltegelős kis kacatot kell összehoznom :|

2007-11-01 20:46:15
Lájf
Boldog névnapot nektek! (uh, úgy látszik nem bírtam megállni..)

Most legalább első kézből tapasztalhatjátok, hogy milyen elképesztően dúrva mellékhatásai vannak a mosogatásnak. :)

Sőt! Az Igort ugye úgy puskáztam ki, de meglepetésemre ma van Mariann(a) névnap is, és mikor a tányérokat suvickoltam, pont a Mariannok jutott eszembe, mint példa, a Halottak mellé. Nyilván az Igor jobb :]

Hohha! Eddig tudtam 2 napról, amikor ünnepeltethetem magamat, erre most kiderül, hogy van még 6.. állati :P