csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2009-03-01
nincs kategoria
Újabb gondolatcsomag érkezett ehhez. (708-as bejegyzés). Pontosítások, utánanézések, tényleg miértek: innen. (Wikipedia) Illetve még: itt. (Athos blogja)

Fractional Reserve Banking. Amikor több pénzt hitelezel ki, mint amennyit a betétesek bepakoltak. Csak a központi bank betétesei a kereskedelmi bankok. És így tudnak hatalmas, őrületes, vészjóslóan magas hitelállományokat képezni a Jónépek[tm].

És így igaz az is, hogy hitelből élünk, mert ha valaki visszafizeti a hitelt, akkor az amúgy virtuálisan keletkezett pénz, megszűnik. Persze közben értéket teremt (jobb esetben), így ez tényleg hatalmas hajtóerő, de nagyon veszélyes.

Veszélyes, mert ha túlzottan eldurvul ez az arány (azt hiszem idehaza 8% körüli. Azaz beraksz a bankba 100forintot, akkor mindössze 8 forintot kell bennhagynia a banknak, a többit kiadhatja hitelként. Itt még nincs semmi trükk, de utána azt felveszi valaki, elkölti és így újra bekerül A Bankba (a bankrendszerbe, valahova, tökmindegy, hogy nem az OTP-be, hanem mondjuk a CIB-be, ők is kihitelezik), tehát már elköltötted te is, meg még valaki más is a ~92%-át a pénzednek. Hoppá.

Pontosan nem tudom, hogyan működik idehaza, de a nagy kék vízen túl, amikor hitelt veszel fel, a bank nem szarozik, ténylegesen a semmiből csinál pénzt, egyszerűen hozzáad a számládhoz X dollárt.

UPDATE ugyfelek WHERE ugyfel_id="234234234" SET egyenleg += 100.000.000, hiteallomany += 100.000.000

Ennyire egyszerű manapság pénzt csinálni :)

Aztán a hitelező bank időnként megnézi, hogy mennyi az aktuális hitelállományához képest a központi banknál a biztosítéka, ha elég, akkor nem tesz semmit, hanem hitelez tovább őrülten, ha határ alá kerül, akkor kénytelen valahogy pénzhez jutni, hogy legyen mit betenni.

Csak szintén cseles, mert van, hogy a bankok ezt hitelből oldják meg. Felvesznek egy egynapos hitelt, vagy egy egyheteset.. mert tudják, hogy úgyis esedékes x millió forint/dollár/hrivnya/fatojás holnapra lakáshitelekből, autó lízingből, behajtásból, árverésből, hitelkamatokból, tőketörlesztésből.


Hogy ez miért is működik? Mert a bankok nagyon szigorúan adtak hitelt, nagyon kegyetlenül behajtják és pofátlanul emelhetik a kamatokat, hogy Jó legyen. Akkor esik hasra az artista az elefánttal az orrán egyensúlyozott pálcán, amikor annyira vékonyra nyújtják ezt a takarót, annyira sok mindent fektetnek be, hogy nem marad semmi, csak ez a valahány %-ban megszabott pénz.

Mert amióta az USA-ban 1% volt az alapkamat, senki nem tartotta a pénzét államkötvényben, mert inkább veszel valami AAA minősítésű hitelekből származtatott (derivative) befektetést, és 4%-os vagy ha bátrabb vagy, akkor BBB biztonsági minősítésű 8%-os betéti kamattal kecsegtetőt.

És mikor éveken át a közgazdaság nem más, mint mantragyűjtemény, és Mindenki [ :D ] azt hajtogatta, hogy "az ingatlan biztos befektetés", akkor tényleg kurva sokan vettek ilyen lakáshitel-származék-befektetést.

És mivel annyira kevés volt a valódi tartalék a bankoknál, amikor ez a szektor bedőlt, akkor az magával rántotta az egészet.

Mert ha a lakáshitelek (mortgage) elkezdenek bedőlni (to default), akkor elárverezik az ingatlant (foreclosure), igen ám, de amíg az ingatlanárak felfele mentek, addig a bank is jól járt, meg a hitelfelvevő se ült nyakig a szarban, mert egy ingatlant kb 80-75%-ban szokás jelzálogozni, tehát ha esik ~20%-ot az értéke, akkor is még 0-ra jön ki a bank, és 20% az nagyon-nagyon valószínűtlennek tűnt-tűnik.

Persze az nem szúrt szemet, hogy az is szokatlan, hogy az ingatlanok rendre, évről évre busásan megtérülő befektetéseknek bizonyulnak.

Még az 1990-as években az emberek hitelből lettek részvénymilliomosok. Persze 2000-ben, amikor a pontkom (.com, dotcom) lufi felrobbant, a leleményesek egyből biztos helyre - ingatlanba - menekítették a részvényeikből a pénzüket. Ez felverte az ingatlanok iránti keresletet.

Mivel ez egy önmagát gerjesztő folyamattá nőtte ki magát, utólag okosan látható, hogy amilyen magasra szárnyal, olyan magasról fog pofára esni.

És érdekes módon nem köthető semmi külső okhoz a fordulópont, hanem egyszerűen szuper-hiper-túltelítődött a piac. És taccs.

Sokan rájöttek, hogy a házuk már nem ér annyit, mint ezelőtt, nem érdemes fizetni a lakáshitelt, és megpróbálták elárverezni, eladni, egyszerűen otthagyni a hitelt, stb..

És ugye ha elkezd egyre több lakáshitel "problémássá válni", akkor a hitelező bank hirtelen úgy találja magát, hogy egyre nehezebben jut pénzhez, hogy hitelt adjon ki és fizesse a betéti kamatokat.. na meg a top-menedzsereknek legyen mit elherdálni.


Mit lehetett volna tenni? Van-e összeesküvés? Zsidók, már megint?!

Szerintem nagyon könnyen magyarázható az egész egy egyszerű alap emberi tulajdonsággal. Kapzsiság (Greed). Egyike a hét fő bűnnek. Már 2000 éve is meglehetősen trendi volt, látszik a bibliából is.

Apróság, de egyértelmű, hogy sok-sok apró jó döntést kellett volna meghozni, hogy ne kerüljünk ide. De hát ilyenek vagyunk, ha meghoztuk volna azokat a döntéseket, akkor valószínűleg nem lenne ma az ami. Hiszen a tech-világot nagyrészt a felelőtlen költekezés, a könnyű (könnyen megszerezhető) pénz délibábos ragyogása élteti már ~20 éve.

Hogyan tovább? Jövőheti lottószámok? BUX pontos értéke két hét múlva?

Oh, épp nincs több helyem, pedig nyilván tudom az összes kérdésre a választ. :D




Milyen nap van ma?

Megkíméljelek egy kis gépeléstől legközelebb?