csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2008-05-13
Lájf
Na, bazdmeg, azthiszem ez nem az én napom volt. Kezdetben tegnap előtt (kedden), megint kiújult a lázasabbik énem (vírusos/torok/légúti-valami-gyulladásos-fertőzés), ezért az éjszakát átvacogtam, miközben a takaró alatt izzadtam. Nem volt túl jó. Reggel apró fejfájással döntöttem amellett, hogy nem megyek sehova. Persze ezt nem közöltem X-xel, akinek lógtam egy pólóval. Fél háromkor hív, hogy hol vagyok.. ó, bazdmeg, mindjárt ott vagyok. Ez persze elméletben nagyon jól hangzik, lévén 500 méterre voltam tőle. Felkaptam egy pár cipőt, a pólót, meg a telefonomat. Rohanok le a lépcsőkön, ahogy szoktam, legalább 2-esével szedve a fokokat. Már épp suhannék le a földszintre, mikor lolwut. Szal, boka. A kedvenc jobb lábam, most per pillanat júzlessz!

Azt már nem is akarom leírni, hogy a szombati loot, az ASKO (tm) porszívó, összerakás közben eldisszipált egy elemet. Mármint, az originál dobozban egyszerűen nem volt benne. Próbálom összeilleszteni az A324324 jelű elemet a B6334345 jelűvel, de kurvára rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen nem kompatibilisek, mert .. kellene az X534534-as. De ha már leírtam, akkor azt is megörökítem, hogy baszták felvenni a telefont. Mikor felvették, instant lerakták. Mikor egy készséges arc felvette, közölte, hogy hát, ő konyhabútor osztály, de kapcsolja a vevőszolgálatot, mert "ott mindig vannak". Persze most épp nem mindig volt, mert újfent csak Készséges Arccal tudtam szótváltani. Persze javasolta, hogy menjek be. Fasza lesz, 1 lábon.

Ráadásul ma Analízis 3 ZH. zOMG! Az úgy nem kellemes, de muszáj lesz bemennem, akár időutazok, akár teleportálok, akár helyben regenerálok/növesztek egy új lábat, vagy bármi. De Anal Zh, az .. anal zéhá.

Ja, és 8kor szintén órám van.. ah kellemes 5 órás alvásnak nézek elébe.. jah, nem is, mert most nem tudok befutni 10 perc alatt. Ó, bazdmeg.

Cserébe új House masszív büntetés, kötelező, meg ilyenek.




Milyen nap van ma?

Megkíméljelek egy kis gépeléstől legközelebb?