csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2007-10-19 04:49:24
Lájf
Úgyis jön a Halloween, meg ilyen temetős, rémísztgetős ünnepek, tehát akár készíthetjük is a defibriáltort.

Szóval felhupákoltam egy Ubuntut a gépre még régebben ezzel a Wubival. Aztán jól elvoltam a Windowszal. Viszont most van ilyen EAF2 órám, azon meg elvileg jó lenne, ha megismerkednénk a KDevelop rejtelmeivel, meg ilyesmi. Meg úgyis jön (már itt is van) az új verzió. A 7.10, a Gácci Gibbon.

Szóval akkor ha már felraktam, miért nem bootolok bele végre? Elsőre gondok adódtak. Nem tudta felmonuntolni a / partíciót. Mint később kiderült, a Wubit nem igazán úgy tervezték, hogy ilyen ál-RAID tömbökről működjenek.

Mert nemrég tudtam meg, szinte könnyek hullottak a pici szemeimből (a faszt.), hogy a manapság oly' nagy számban értékesített alaplapokon található RAID képes SATA chipek mindössze egy kis csavarral a BIOS-on keresztül láthatóvá teszik a dolgokat, de minden művelet szoftveresen történik. Driver kell hozzá. A Windowsban ez nem is tűnik fel, de Linux alatt más a helyzet.

Egy szó mint száz, bejutottam, akkor már csak a jelszavamat kellett kitalálni, mert elfelejtettem közben.. megoldottam , siker.

Egészen odáig fajultak a dolgok, hogy most éppen Ubuntu alól pötyögök és arra várok, hogy a testdisk átnézze a winyókat. Mert valamilyen rejtélyes oknál fogva a partíciós táblám öngyilkosságot követett el.

Hosszas kutakodás, googlizás, fórumok és how-tok átnyálazása után, új libparted és egyéb kacatok lefordítása árán sikerült felismertetnem a partíciókezelővel a RAID tömböt.

dmraid kell hozzá, device-mapper. /dev/mapper/nvidia_dcgfacaa néven látszódik a teljes cucc és számozva vannak a partíciók. Szuper.

A gond mindössze annyi volt, hogy nem ismerte fel a méretét rendesen. Negatív számokat írt ki a GParted. De felismerte a táblát. Windóz alól csináltam új partíciót, Linux alól csak formázni akartam volna.. de valamilyen rejtélyes oknál fogva jól lefagyott a program. Spontán öngyulladást folytattam le hirtelenjében, majd kicsit megnyugodtam és azóta eltelt kb 4 óra..

IRC-en jól elbeszélgetek pár külföldi arccal, többek köztött egy japánnal. Minden álma, hogy ideköltözzön valahova Európa keleti felére. Majd ha jön, megkérjük, hogy hozzon magával egy pár raklap zsugorfóliázott maláj örömlányt is, vagy ha az nincs, pár helyi, tokiói promóciósat. :P

Persze még az ápdét se jött össze a Guccsi Gibbonra.. és a Compizt se tudom használni.. de legalább jól elálmosodtam itt a várakozásban :|




Milyen nap van ma?

Megkíméljelek egy kis gépeléstől legközelebb?