csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2007-09-24 05:41:51
Film
Fél perce sincs, hogy bezártam a VLC-t, nem volt jó film, előre leszögezem, de akkor miért is püfölöm éjnek éjjelén miatta/érte a billentyűzetet? Jó kérdés, lehet, hogy azokat a nagyon nem maradandó benyomásokat akarom valahogy leírni, amíg még léteznek egyáltalán.

Benyomom, valami céglogó, kezdődik. És ugyan az történik, mint az első részben.. aztán jön egy kis csavar, kiderül, hogy ez csak egy ilyen Alíz klónoknak fenntartott tesztpálya, mindegyik elbukik rajta, aztán kidobják őket egy árokba, szép, mondhatom.

Felvezetés megvolt, szóval a sztori, ami majdnem ott folytatja, ahol az Apocalypse abbahagyta, csak még öt évvel később :) Az elején semmi nem történik, klasszikus horror-ijesztgetések, elhagyatott ház, zörejek. A foley artistek biztos már-már nedvesedtek az örömtől, annyi lehetőségük volt.. de igazából nem jött össze a filmnek a horror része, legalábbis engem zavart, hogy fél percenként le kell halkítanom, hogy ne süketüljek meg a síri csendben rám törő zombiüvöltéstől. Miért is nem tudnak békésen hörögni, csendben, halkan? Lehet, hogy sokkal ijesztőbb lenne akkor..

Persze szar, gagyi orosz kamerás, de egész jó a minősége, relatíve.

Tehát Alíz, zoNbiországban. Az akció rész eléggé rendben van az elején. Elkapják ilyen útonállók, megmenekül.. szuper. Sivatag, konvoj, elhagyatott motel.. hmm, mintha valami hiányozna, jah, tudom már! ZoNbik! :)

Persze megint bedobják a négert, akit megharap egy, de ő meg "semmi bajom" felkiáltással 30 perccel később rátámad valakire. Végül is ez a trilógia záró része (vagy a quadrológia/tetralógia 3. része) és nem nagyon akadhat olyan néző, akinek ez ne tűnne fel. Persze ezt ők is tudják. Merthát a néger 6 percenként csekkolja az elszíneződött, elragyásodott, felhólyagosodott, széjjeltrancsírozódott oldalát, csóválja a fejét.. aztán huss rátámad egy csajra, na persze váratlanul, meglepetésszerűen, teljesen horrorosan.

Szóval az eleje ilyen Mad Max fílingre pályázhatna, de aztán történik valami, Alíz megmenti a konvojt, telekinézis fór-dö-vin. Az Esernyő cég (igen, alig vártam már, hogy leírhassam :]) szeretné visszakapni a kis projektjét, Alízt, mert kellene tőle egy kis vér. Mert ő az ellenszérum.

Végül a jó doktor, aki épp a projektet vezeti hamisít egy utasítást a CEO-tól. A teljesen elsivatagosodott Las Vegasban rengeteg felturbózott zoNbi rátámad a konvojra, sokan meghalnak, Alíz a szuper-erejével képes a beleültetett(?) kontrollt felülírni, ezért Napellenzőék nem tudják csak úgy lekapcsolni. Olyan mint a vindóz, még leállni sem hajlandó. (ennél alább nem adom móka ügyileg, ígérem :P)

A doktort megmarja egy nyuszi, izé egy zoNbi és átváltozik mutánssá, mert magába nyomta az összes cuki fiola tartalmát, (ami nem más, mint Alíz véréből kivont .. őő .. bájital :D).

A végkifejlet, Alíz vs. A jó doktor. 2-0-ra hozza a mérkőzést az Alíz csapat. Szó szerint. Ugyanis rátalál az egyik klónjára, aki úgy tűnik, hogy meghal, de mégse, és megmenti a morci mutitól.. pontosabban a "tesztpályán" lévő négerdaraboló lézertől, amire mindenki emlékszik az első részből, ugye? :)

The End.. de előtte még látjuk, ahogy a tokiói Koktélernyő bunkerben épp vezetőségit tartanak, amikor is megjelenik Alízka hologramja és jól megfenyegeti a csúnya bácsikat, ahogy azt kell. A kamera kizoomol, látunk még egy halom klónt.

A következő rész, ha lesz is, elég költséghatékonynak ígérkezik. Kell egy rakás zoNbi (CGI, alap..) meg egy csomó Alíz (Milla Jovovich, alap..) és kész is van :]


Most megspóroltam nektek jó pár percet, helyette megnézhetitek a War-t.

Mellesleg ideje lenne a helyesírásunknak okosodnia egy kicsit. Ha azt írom, hogy Wart, ami ha jól sikerült felfognom a korrblogon a posztot, helyes, akkor arra keresve a Google-ban, hogy "war film", nem nagyon bukkanna fel semmi. Szóval marad a csúnya, de hasznos kötőjelezés, w~hahaha, az MTA Nyelvi Bizottsága meg forogjon csak a hipotetikus sírjában.

Helyesírásról jut eszembe, Firefox, jobb klikk, kiválasztom a helyesírás ellenőrzést, majd a magyar nyelvet, és máris javítgathatom ki a hibáimat :)




Milyen nap van ma?

Megkíméljelek egy kis gépeléstől legközelebb?