csak egy buta arnyek
Vótmá (eddigi posztok):
We can check your plugins and stuff
2005-11-30 20:14:11
sch00l
Magvas gondolatok, athina.hu, bejegyzés, elolvas.

Úgy írnék egyszer valami jót is, például, hogy milyen jó matektanárunk is van. Mert tényleg az van, korrekt, rendes, és még az osztályfőnökös problémáink nagyrészét is magáénak tudja, lévén ő is osztályfőnök, és az osztályát tanítja a mi osztályfőnökünk, meg a fiát is tanítja. Szóval egyik matek órán valahogy oda került a szó, és 20 percig nem is volt másról szó, csak hogy a mi osztályfőnökünk így meg úgy.

Mesélte a matek tanárnő, hogy mikor már elge volt abból, hogy a mi ofőnk őt nyúzza, az ő osztálya miatt, az ő osztálya is őt nyúzza a mi ofőnk miatt, akkor egy ilyen sokszemközti megbeszélést csinált, ahol az osztály elmondhatta ami bántotta, meg a mi osztályfőnökünk is, megegyeztek, kompromisszum, ígéret, bizonyíték oldspice, stb .. és elmondta, hogy minden maradt ahogy volt, semmi nem változott.

Ismerős, a belefáradt, teljesen elfásult emberek jellemzője.. meg a totál idiótáké. Persze nekünk úgy látszik kijutott a jóból.

Btw, holnapra [csütörtök] kéne beadni egy honlapot infó.-ból, esélyes, hogy csak odavágom hogy "pasthelod.be, nézzed", de lehet, hogy csinálok valami 1x-űt még most gyorsan..




Milyen nap van ma?

Megkíméljelek egy kis gépeléstől legközelebb?